Konyv: A skarlat betu


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 864820657
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 19,46

MAGYARÁZAT:

A rendkívül komor hangvételű regény egy házasságtörés története, amelyben az erkölcs és az álszentség keveredik a bűntudat mardosásával és a bosszúvággyal. Hősnője Hester Prynne, akit hűtlenség vádjával elítélnek. Az új-angliai szélsőséges puritanizmus megnyilvánulásaként ez a büntetési forma valóban elterjedt volt a puritánok között. Hester azonban emelt fővel vállalja a megbélyegzést, és gyöngéd szeretettel neveli gyermekét.

Hawthorne azokat a hőseit ábrázolja rokonszenvesnek, akik saját belső erkölcsi törvényeik irányítása alatt felül tudnak emelkedni a bigott kötöttségeken. Közéjük tartozik Hester Prynne is. A regény legizgalmasabb erkölcsi dilemmája, amely Hestert… tovább.

A regény legizgalmasabb erkölcsi dilemmája, amely Hestert és szerelmét, a fiatal lelkész Artur Dimmesdale-t is foglalkoztatja, a bűn és az érzelmek felvállalásának kettőssége. A skarlát betű nem a képmutatást ajánlja a dilemma feloldásaként, hanem a természetes erkölcs belső parancsainak követését.

Eredeti megjelenés éve: Hester Prynne · Arthur Dimmesdale · Gyöngy. Nagyon féltem ettől a műtől. Sok rosszat és sok jót hallottam róla. Úgy gondoltam elolvasom, mert szeretem a kihívásokat. És pont ezért nagyon kellemeset csalódtam. Most már értem, hogy ki miért nem kedvelte, vagy éppen szerette. Számomra pozitív csalódás volt, talán az egyetlen szó ami eszembe jut, hogy gyönyörű. Úgy gondolom nem mindegy mikor olvassuk az adott könyvet, mert ehhez is kell egy hangulat, egy nyugodt időszak.

És úgy érzem most pont jókor, a megfelelő időben sikerült kezembe venni és ennek végtelenül örülök. Nekem tetszett. Figyelemreméltó regény, ami még nagyobbra nőtt volna a szememben, ha jó száz évvel az első kiadása előtt jelenik meg. No persze az esztétikum mellett itt van egy nagyon komoly társadalom- és valláskritikus él is, ami igazán értékessé teszi a kötetet, ugyanakkor azt kell mondanom, ben ilyet írni talán már nem lehetett olyan merész húzás — de annyi baj legyen.

Ami a nő helyzetét illeti, kimondottan szimpatikus az a profetikus hozzáállás, amivel a szerző a kötet végén egy új, a nő és a férfi közötti kapcsolat minél boldogabb, mindkét fél számára előnyös kiteljesedését elősegítő világ eljövetelét várja és jósolja meg — és az is, hogy mindennek a létrehozását a kitaszított, a társadalom által elítélt és megbélyegzett nők által látja biztosítottnak mindenhol ezek a kaméliás hölgyek!

Csakhogy ez a vonulat érezhetően háttérbe szorul a Hawthorne-t amúgy is mindig érdeklő bűn-bűnhődés-bűntudat tengely mögött. Mivel célszerűen ír, nem véletlenül fejtegeti a történet végi ünnepségen sertepertélő kalózok és a puritán vezetők közötti jó kapcsolatot: a házasságtörés nagyobb bűn, mint a rablás és a gyilkolás, pedig még a tízparancsolat és a szigorú matematika szerint is kettő az egy ellen duplán kárhozik el az, aki az utóbbiakra vetemedik.

Különös álszentség ez azoktól a puritánoktól, akik egy szebb, új világot felépítendő hagyták el Angliát, hogy aztán tagjaikat ugyanolyan szigorú szabályrendszer börtönébe zárják, mint amiben az óhazában sínylődtek. A további feszültséget az okozza, hogy amíg Hester nyíltan vállalja szégyenét, a másik házasságtörő, egy titokzatos férfi homályban marad, ám lelkiismerete megbélyegzi szívét és tönkreteszi életét — a modern olvasó számára ő jelentheti a könyv buktatóját, a férfi ugyanis nem azért szorong, mert szerelmét és gyermekét egyedül hagyta a kitaszítottságban, hanem mert bűnét nem tárhatja a közösség elé.

Erre csak rátesz egy lapáttal, amikor Hestert egyenesen szerencsésnek nevezi, amiért rajta ott viríthat a skarlát betű. Én úgy vélem, az olvasók közül sokan emiatt a kétes gondolkodás miatt fordulnak elsősorban Hester felé, noha a kötet második felének főhőse egyértelműen ez a titokzatos férfi, aki lelkével küszködve kegyetlen vesszőfutáson megy keresztül.

A kulcs az lehet, hogy ezeket az érzelmeket a mindenkori erkölcsi rend, az embert körülvevő vívmányok plántálják az egyénbe, ezért is jelentheti mindkettőjük számára a felszabadulást Hester terve spoilerés ezért lesz a végső megoldás katartikus, robbanásszerűen drámai, erkölcsi értelemben győzelem, ugyanakkor a szerelem kiteljesedésének szempontjából semleges lezárás: spoiler. Nagyon elragadó könyv, miliője fogós, stílusa jellegzetes és szerethető, ugyanakkor az egész írás nagyon pontos, nincsenek benne üresjáratok, vagy felesleges részletek.

Erős a jelképisége, gazdag szimbólumokban, igazán sok benne a kibontásra váró finom részlet és apróság. Az első olyan egyetemi kötelező olvasmány volt, ami tetszett. Valamikor középiskolában olvastam angolul egy leegyszerűsített szövegű példányban. Akkor is tudtam, hogy jó lehet, de nem vettem rá magam annyira azért nem érdekelthogy teljes terjedelmében is nekiálljak. Most muszáj volt, de nem bántam meg. Könnyen olvasható, a nyelvezete egyszerű, a történet pedig nagyon érdekes.

Engem a közepe untatott egy kicsit ezért a fél csillag levonásott néha küzdöttem, mert nem igazán vonzott a folytatás, de a végén aztán újra beindultak az események. Ajánlom mindenkinek, mert elgondolkodtat, művel, de közben élvezhető is. Gyerekkoromból egy kosztümös, édesen bús romantikus tévéfilmsorozatra emlékeztem, a könyvben meg egy nagyon sokrétű történetre leltem, bizonyos tekintetben kifejezetten izgalmas pszichodrámára. Három főszereplő van, vagyis négy, sőt, még további egy, ha hozzászámoljuk azt a korszakot, azt a miliőt, ahol éppen Új-Anglia tartott társadalmilag, vallásilag, misztikumban.

Bármelyik fontos tengely felől közelítjük az esetet az írtó hosszú bevezető szerint — amely ismerete nem feltétlenül szükséges a cselekmény megértéséhez — egy talált szövetdarabból kinyomozott-kitalált legendás asszony kálváriájamás-más értelmet nyer, és talán ez az oka, hogy időről-időre újabb filmfeldolgozás próbálja közzétenni az aktuális és időtálló mondanivalót. Izgultam, na. Az egyes számú főszereplő Hester Prynne, a megesett asszony, gyönyörű és szinte férfimódra létező, simán lehetne boszorkány nak kiáltott.

Megbélyegzik, de elsőre el nem veszejtik, ott lebeg azonban, hogy bármikor tehet olyasmit, ami kiverné a városka népében a biztosítékot, és egyszerűen megkövezik például az a pellengér jelenet pl hátborzongató. A kettes számú Dimmesdale tiszteletes. Tudni lehet, miféle titok hordozója, folyton el akarja magát árulni, sőt, időről időre meg is teszi. A gyülekezet azonban nem akarja azt érteni, amit hall.

De ha egyszer mégis? Esetleg elkergetik, megégetik, vagy valami hasonló történik, ami akkoriban szokásos volt. És van a kislány, az ártatlanul cserfes, a nagy igazságok, a kisejlő titkok kimondója, szerencsére nem igen figyel rá senki. A bűn gyermeke, még az is megeshet, hogy tényleg elveszik az anyjától. És a csúcs konspirátor, a fő méregkeverő Roger Chillingworth, a legtöbb láthatatlan szál mozgatója. Az egyiket ráveszi, hogy hazudjon a hazugságról, a másik bizalmába férkőzik, hogy — testi és lelki — befolyása alatt csepegtethesse a büntetést, lényegében mindannyiójuknak, bele értve saját magát is.

És várakozik, abban a bizonyosságban, hogy az idő neki dolgozik …     Na, ennek aztán tényleg nem lehet jó vége, nem is lett. Na, hát végre erre is sor került. Na igen, a bevezető engem sem hozott lázba, de utólag megbocsátottam. Mondjuk akkor lett volna értelme, ha csakugyan több elbeszélés sorakozik a könyvben egymás mellett, és akkor — talán — van értelme egy ilyen bevezetőnek, amiben az író leírja, hol kell keresni a történetek ihletforrását.

Itt ezt talán valóban megspórolhatta volna, de sebaj. A rövidke regény maga viszont végig lekötötte a figyelmemet. Mindent éppen jól eltaláltnak éreztem: a lelki folyamatok leírását, az emberek interakcióit, a szimbólumok használatát.

A szereplők is ahhoz kellően érdekesre sikerültek, hogy fenntartsák az érdeklődést. Amíg nem értem el kb. Persze, a regény arról is szól, hogy a bűntudat milyen üdvös hatást is kifejthet az emberekben, de akkor is. Meg mindamellett, hogy a keresztény tanítástól távol esik a városlakók hozzáállása, nagyon hiteles, és e téren talán aggasztóan kevéssé különbözünk tőlük botrányokra éhezés, megbocsátani nem tudás, kirekesztésre való hajlam, más szemében a szálka észrevételével együtt járó gerenda-vakság, stb.

Végezetül fogadjátok sok szeretettel a Nem perel untalan, haragja nem tart örökké. Nem bűneik szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint fizet vissza. Mert amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt. Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket.

Ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik. Többet vártam ettől a könyvtől. A Könnyú nőcske című filmben hallottam újra erről a könyvről, és végül több kihívásomhoz is jó, így elolvastam. Az eleje nagyon unalmas volt, az utolsó 10 oldal volt talán jó. Sajnos csalódás volt. Én úgy féltem ettől, mint a tűztől, főleg a bevezető után, mert nem tudtam, hogy van-e kedvem ehhez a cikornyás stílushoz, meg ehhez a szenteskedő szépelgéshez, ami a korszak jellemzője mind a könyv születéséé, mind a történelmi időé.

Az történt, hogy gyakorlatilag nem tudtam letenni, egész nap ezt olvastam, nagyon izgultam, nagyon megszerettem Hestert, Pearlt, mást nem, és még egy kedves fiúismerősömről is kiderült közben, hogy nagy Hester-rajongó, csak még nem tudtam vele megbeszélni. Nem volt rossz, igazán klasszikus regény, tetszett. Mély társadalmi igazságokat tartalmazott, egy házasságtörő nőről és arról, hogy a bűn elkövetéséért csak a nőknek kellett felelnie, míg a férfiak simán elsétálhattak.

És persze a bosszúálló férjről, a társadalmi kirekesztettségről. Nagyon érdekes volt végigkövetni az eseményeket, sok izgalom is jutott, a A filmet nem néztem meg, mert DM színésznőt ki nem állhatom, viszont sokat hallottam a történetről, így mindenképpen el akartam olvasni.

Nagy tiszteletem Hesternek, hogy emelt fővel vállalta a sorsát — igaz, nemigen tehetett mást, vállalnia kellett, de nem mindegy, hogy hogyan. Ő emelt fővel járhatta végig az életét. De megfordult a fejemben; vajon kinek volt gyötrelmesebb? Annak-e, akit nyíltan megbélyegeztek, vagy annak, akit csak a lelkiismerete gyötört nap, mint nap… Nagyszerű regény Hawthorne tollából. Nathaniel Hawthorne az as évek elején, Salemben született. Abban a városban, amiről az olvasott ember legelőször talán Arthur Miller A salemi boszorkányok c.

Lehet, hogy különös gondolat, de úgy érzem, hogy Hawthorne-t és Millert összeköti valami. Hawthorne ükapja, John Hathorne — aki miatt az író a nevét is megváltoztatta, hogy ne hozzák kapcsolatba az ősével, a salemi boszorkányperek bírája volt, és az írót élete végéig kísértették puritán őseinek gyalázatos tettei, ami, ahogy minden regényében, megjelenik A skarlát betű ben is.

Hawthorne bátor ember volt; egy olyan korban merte bírálni a kereszténység eszméit, amikor még ugyancsak veszélyes volt ezt megtenni — több, mint száz évvel később A salemi boszorkányok szerzője, Arthur Miller az Amerika-ellenes tevékenységek listájára került A skarlát betű höz hasonló tartalmú drámájáért, melyet ugyan más céllal, de hasonló szellemben írt meg. A könyv szabadelvű, világi ember műve, mégsem áll távol a Szentírás bizonyos, érvényes téziseitől, a regényt átszövik a biblikus utalások — a bűvös hét év itt is megjelenik, a szereplőknek, ahogy Dosztojevszkij Raszkolnyikovjának, vagy Malamud hősének Az első hét esztendő c.

A jóról és rosszról alkotott képzetet sosem szabad külső mértékkel mérni — ha nem is ugyanezekkel a szavakkal, de ezt közli Hawthorne a regény közepe táján. A három hős — vagy inkább antihős? Hiába, ha valaki hosszabb időn át két arcot visel, egyet a tömeg, a másikat a maga használatára, okvetlenül összezavarodik, és maga se tudja már, hogy melyik az igazi. Én nem adhatok neked.

Akinek szíve és esze van, annak minden testi nyavalyája is szorosan összefügg belső élete bajaival. Az ember legrútabb tulajdonsága talán az, hogy kegyetlenkedik csak azért, mert alkalma nyílik rá, mert van, akinek árthat. Légy igaz!

A rendkívül komor hangvételű regény egy házasságtörés története, amelyben az erkölcs és az álszentség keveredik a bűntudat mardosásával és a bosszúvággyal. Hősnője Hester Prynne, akit hűtlenség vádjával elítélnek. Az új-angliai szélsőséges puritanizmus megnyilvánulásaként ez a büntetési forma valóban elterjedt volt a puritánok között. Hester azonban emelt fővel vállalja a megbélyegzést, és gyöngéd szeretettel neveli gyermekét.

Hawthorne azokat a hőseit ábrázolja rokonszenvesnek, akik saját belső erkölcsi törvényeik irányítása alatt felül tudnak emelkedni a bigott kötöttségeken. Közéjük tartozik Hester Prynne is. A regény legizgalmasabb erkölcsi dilemmája, amely Hestert és szerelmét, a fiatal lelkész Artur Dimmesdale-t is foglalkoztatja, a bűn és az érzelmek felvállalásának kettőssége.

A skarlát betű nem a képmutatást ajánlja a dilemma feloldásaként, hanem a természetes erkölcs belső parancsainak követését. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el.

Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el.

Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is.

Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett.

A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal.

Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót!

A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit.

Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus Jesuaaki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes — és lehetőleg rangos — férfiú mellett.

Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak.

A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit Eredeti hangú, máig modern, magával ragadó történet, melyben magunkra ismerhetünk.

Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne. A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült.

Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni Mindenfelé süllyedő szigonyosnaszádok, tört bálnázó csónakok, vízbe fúlt, mélybe rántott matrózok hullái jelzik a csapását, azt az irtást, melyet évek óta vágott vadászai között Moby Dick.

Ahab életének átka ő: fiatal kapitánykora óta, mikor is első összecsapásuk alkalmával lemetszette fél lábát a bőszült fehér szörnyeteg, hajszolja hasztalanul és egyre megrögzöttebb tébollyal ez a bosszúért sóvárgó híres hajós Moby Dicket. Ahab életének értelme és célja ennek a veszélyességében hírhedett fenevadnak az elejtése, de hiába mind a legkörültekintőbb üldözés, a legszilajabb hajsza, hiába törnek a szigonyok a bálna oldalába, akárhányan vetik is nyomába magukat a legveszekedettebb, halálmegvető bátorsággal, minden küzdelemből győztesen kerül ki a sátáni értelmű és erejű óriási Moby Dick.

Ahab elpusztul ugyan, de törhetetlen akarata, gigászi erőfeszítésének hősiessége mégis az ember diadalát jelenti a természet erői felett, melynek megszemélyesítője a bálna: Moby Dick. Szász Imre mesteri átültetésében kapja kézhez az olvasó a klasszikus amerikai irodalomnak ezt a több mint százéves remekművét. Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia.

Az egész világ a maga rendezett rendszertelenségében, vagy rendszertelen rendezettségében, felbontva, összefoltozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog; felidéz átélt, olvasott, hallott gondolatokat és képzeteket, aztán eltűnik, de nem nyomtalanul, mert újra feltűnik, mint szín vagy részlet, vagy ha szín és részlet volt, mint mozgató erő vagy központi probléma.

Hamvas Béla, Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról vagy jót, vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész.

Szerb Antal, Noha Joyce megszállottja a reklám-közhelyekből, handlékból és szirupos érzelgésből összeragadt Dublin városának, érdeklődése mégis egyetemes: az egész világ, az egész és örök ember érdekli, nem egyetlen osztály, vagy egyetlen korszak. Teljesen különbözik a századforduló naturalizmusától abban is, hogy műve tele van forma-játékkal: minden fejezet más és más kompozíciós ötlettel dolgozik: van dráma és van egy szuszra leírt belső monológ, van viktoriánus-érzelmes stílus-paródia, és van egy óriás katekizmus — műve realitás-tartalma így sokkal, de sokkal inkább érvényesül, mintha egyenletes regényformába öntötte volna.

Szentkuthy Miklós, Joyce művében az európai kultúra abban a pillanatban látható, amikor irtózatos robajjal hullik, omlik szerteszét, s csak a törmelékek, a romok utalnak arra, hogy mindez valaha, ha egyáltalán, egységes egészként működött. Thomas Mann a zárt forma, James Joyce a nyitott forma apostola. Thomas Mann a hit mitikusa, s ezért olyan komoly, James Joyce a hitetlenség mitikusa, s ezért olyan derűs.

Az egész szobafalra! Az utószót Kappanyos András írta. Heller tétele, hogy a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. S ezen az abszurd helyzeten -a háborún - belül minden abszurd, ami csak történik. Sorra feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk, aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására.

Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a es csapdájába A es csapdája abszurd, vad, őrült szatíra, amelynek olvasása közben az ember hahotázik és káromkodik.

Karenina szerelmét és megsanyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó, noha az Anna körül zsibongó nagyvilági társaság elegáns könyörtelenségének rajza immár csak híradás az elsüllyedt történelemből. Egy kötetben szinte két regény: Annáéban Tolsztoj elmondhatta mindazt, amit az érzéki rajongásról egyáltalán tudott, és amit csak művészi alakban mondhatott el, Levinében pedig megfestette önarcképét, a helyzetével erkölcsileg meghasonlott földesúrét, akinek önvizsgálatát és felismeréseit később már csak röpiratok nyelvén vagy a gondolatnak szigorúan alárendelt szépprózában tudta megfogalmazni.

Miért ne lehetne? A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Kurt Vonnegut, Jr. Az volt vele a célja, hogy - miként hajdan a rabszolgatartók tették a rabszolgákkal - felszabadítsa kitalált szereplõit.

A Bajnokok reggelije világszerte sokmillió olvasót nevettetett meg és gondolkodtatott el, mert bizony nagyon különös könyv. Sok-sok könyv született arról, hogy a Bajnokok reggelije mennyire nagyon különös könyv. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik.

Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb. Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek.

Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket.

A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.

Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza.