Konyv: A titkos tortenet


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 853655591
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 19,96

MAGYARÁZAT:

Lehet-e bármi szebb az önuralom teljes elvesztésénél? Még borzasztóbb, amikor cseperedvén megtudjuk, hogy senki sem ért meg bennünket igazán, akárhogy szeressen is. A tulajdon énünk tesz bennünket a legboldogtalanabbá, ezért igyekszünk úgy megszabadulni tőle. Megközelíthetetlen, titokzatos kis csoport a vermonti egyetemen. Ebbe az elit társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia, a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét.

A különös ifjak megszállott professzoruk hatására nemcsak tanulják, át is élik az ókori görög kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat és a véráldozatot. De amikor megszegik a társadalmi és erkölcsi törvényeket, átlépik a határokat, életük örökre megváltozik. Saját bőrükön tapasztalják, hogy nem ölni nehéz, hanem tovább élni. Írd be a könyv címét vagy szerzőjét a keresőmezőbe, és nem csak saját adatbázisunkban, hanem számos további könyvesbolt és antikvárium kínálatában azonnal megkeressük neked!

Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet. Donna Tartt A titkos történet. Mutasd tovább. Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont. Személyes átvétel. Stefano Mancuso - Alessandra Viola. A fák titkos nyelve.

Donna Tartt: A titkos történet LI. Donna Tartt: A titkos történet. A távolság és útvonal megjelenítéséhez kérjük engedélyezze tartózkodási helyének elérését.

Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn?

Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja… tovább. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker.

Eredeti megjelenés éve: Tulajdonképpen hihetetlen, milyen szimpla dolgokból áll össze egy ilyen nagy epikus regény. Kell hozzá: 1 rész erős sztori, 1 rész markáns szereplőgárda, majd megszórjuk az egészet innovatívan felhasznált regénytechnikai eszközökkel.

Mindebből már olyan koktél keverhető, hogy az ember a kocsmaajtót se találja meg utána. Tartt égbekiáltó profizmussal alkalmazza ezeket a végső soron botegyszerű motívumokat, és mint egy szem cseresznyét a tetejére odabiggyeszt még némi görög filozófiatörténetet is, dekorációs elemként.

A titkos történet néhány egyetemistáról szól, akik úgy döntenek, megölik egyik barátjukat. Még mielőtt bárki spoiler -t kiáltana: ez a véres esemény már a bevezető oldalon megtörténik — maga az odavezető út az, amit Tartt a következő bő kétszáz oldalon kiszálaz. Olyan trükk ez, amit az írónő remek érzékkel választ ki a lehetséges megoldások közül. A gyilkosság utáni események leírásában szintén brillírozik: tulajdonképpen egy detektívregényt fordít visszájára, amiben így nem a bűn felderítése, hanem az eltitkolása a cél — az olvasó pedig csak vakarja a fejét, hogy kinek drukkoljon.

Mindehhez pedig hozzáadódik a remek szereplőgárda. Richard a nagy Gatsby-féle én-elbeszélői vonulatot követi: egyszerre részvevője és elemzője az eseményeknek, de folyamatos küzdelmet vív azzal, amit játszótársai el akarnak leplezni előle. A másik kulcsfigura pedig barátja és egyben a regény tulajdonképpeni súlypontjaa feledhetetlen Henry Winter, aki titokzatos bábjátékosként mozgatja az eseményeket.

Vagy az események mozgatják őt. Ki tudja. Meglátja, aki akarja. És a többiek is: csupa autonóm figura. Külön értékelem, hogy Tartt elsősorban nem leírásokkal, hanem a jóval olvasóbarátabb párbeszédes módszerrel mutatja be egymásrahatásukat — és hát a jól megírt párbeszéd… az bizony nagy kincs. Mindig nagyon lelkes tudok lenni, ha valaki jól csinálja — valahogy úgy, mint Tartt. Szóval nagyszerű regény ez: cinikus és szép példabeszéd barátságról, gonoszról, esztétikáról és etikáról.

És mindezek mellett még jól működő krimi is. Nagy élvezet volt olvasni. Viszonylag sokáig olvastam ezt a könyvet és furcsa kettős érzelmek munkálkodnak bennem a történettel kapcsolatban. Bár jobban belegondolva annyira azért nem kettősek, mert azért azt egyértelműen ki tudom jelenteni, hogy egyáltalán nem ragadott magával a történet, a könyv cselekménye. Viszont tetszett Donna Tarrt szép, lassan hömpölygő stílusa, amibe jól bele tudtam feledkezni, igazából csak ezért olvastam végig a könyvet, mert egy idő után a történések vagy éppen a nem történések már nagyon nem tudták lekötni a figyelmemet.

Igazi regény. Nehéz, intellektuális téma. Az Aranypinty a nyomába sem érhet. Fel vagyok kavarva. Egyébiránt Az Aranypinty egyik mottója nagyon illik rá: spoiler. A nagybetűs Könyvélmény. Egyrészt végtelenül szerethető és szimpatikus szöveg, elképesztően gyönyörű mondatokkal. Lassan sodor magával, de mégis úgy, hogy sosem akarod abbahagyni, vagy legalábbis olvasnád még egyszer ilyen hosszan. Hagyományos cselekmény, coming-of-age-be mártott krimi, érdekel és izgulsz, miközben megismered szereplőit, barátkozol velük, lelkükbe látsz, átragad rád annyi szeretet az ógörög és a latin nyelv iránt, hogy holnap te is mennél nyelvet tanulni.

Csodálkozva veszed észre, hogy vége — kezdenéd is újra, hogy még egyszer átélhesd ezt a hangulatot, ezt az érzést, ezeket az érzelmeket. Másrészt pedig végtelenül okos és kegyetlen szöveg, ami a lelkedbe vág. Pontosan tudja, hogy mit érzel: Tartt profi ligában játszik, muszáj időnként újraértékelned mindent. Hogy még jobban fájjon, hogy még mélyebbre vonódj. És persze olyanokat mond, hogy nemcsak a történetben értékelsz újra dolgokat, de magadban is.

Egyszerre szép, magával ragadó és fájdalmasan elgondolkodtató. A legjobb kombináció. Mondom, Könyvélmény. Rettenetes történet rendkívüli tudással megírva. Még most is borzongok tőle. Bevallom, nem tetszett, de annyira lekötött az írás, hogy képtelen voltam abbahagyni az olvasást, amíg meg nem emésztettem a maga teljességében.

Ha egyáltalán valaha meg tudom. Voltaképpen minden benne van, amit NEM szeretek a mai világirodalomban, és különösen az amerikaiakéban. De itt nincsenek sémák, nincsenek közhelyekbe csomagolt bölcsességek. Tényfeltáró módon meséli el a nyomasztó, tragikus történetet, amelyben senki nem szimpatikus, senki nem jó, és ennek ellenére senki nem gonosz.

Csak sodródnak az eseményekkel a hősök, de a sorsukat jórészt vagy maguk alakítják, vagy maguk döntik el, engedik az erősebb egyéniségű társaiknak alakítani azt. Szerintem ez nem bűnügyi regény, mert akkor a Bűn és bűnhődés is az. Lélektani regény igen, mert az elbeszélő folyamatosan boncolgatja az érzelmeit minden történéssel kapcsolatban, és próbálja megérteni a többiek indítékait.

Lehet-e élni úgy, hogy tudod, bűnt követtél el, az áldozatod nem érdemelte meg a sorsot, ami általad érte, és mégsem tehettél mást? Vagy ha mást tettél volna, mi történhetett volna? Jó oldalra álltál? Volt választásod? Mindig van választás. A szereplők voltaképpen felmentik magukat, és megpróbálnak túlélni, de a lelkük mélyén tudják, hogy súlyos bűnt követtek el. Mindegyikük saját maga, a lelkiismerete által nyeri el méltó büntetését. Ami nagyon nem tetszett, a bő lére eresztett monológok súlyos oldalakon keresztül az amerikai fiatalok egyetemi életéről, melyek főleg annak ecsetelésében tobzódtak, hogy milyen és mennyi kábítószer és alkohol fogyasztása után ki hogyan és hol és mennyit hányt, hogyan és mennyire volt rosszul.

Sajnos ez engem nemcsak nem érdekel, hanem ha erről kell olvasnom, egyszerűen undorodom és felháborít. Az egész világ, ha ilyen. Ráadásul a történetvezetés szempontjából nem volt sok jelentősége. Ami nagyon tetszett, a tanítási módszer a kiválasztottak számára. Hogy kötetlen beszélgetések zajlanak az órákon, nincs felelés és röpdolgozat, hiszen az a záróvizsgák célja és feladata.

Van viszont kemény munkára ösztönző rengeteg házifeladat. Csak azt nem értem, hogy lehet ezt állandó alkohol- és narkómámorban abszolválni. Ez megint lassú folyású volt úgy látszik nekem ezek bejönnek, a férjem meg kitépi tőlük a hajátnéha nagyon izgalmas, de nagyrészt inkább csak nagyon hangulatos, elmélkedős.

Nem krimi vagy thriller, hanem lélektani regény, zsongítóan gyönyörű leírásokkal, érdekes figurákkal, elgondolkodtató történettel. Mondjuk majdnem meg is fojtott ezzel a minden részletre kiterjedő, plasztikus történetvezetésével. Nem az, hogy letehetetlenül beszippant a történet, hanem hogy egyszerre vagyok kint is, bent is; részese úgy, mintha csak egy ablakmélyedésbe, egy fa mögé bújva, szorongva lesném ki az egészet, ugyanakkor mégis egyfajta távolságtartó narratívával, epikusan hömölyögve szól a fejemben.

Én még könyvet ilyen lassan nem olvastam. Úgy értem, könyvet, amit élvezek, s aminek ezáltal a végére akarok járni. Na ennek nem akartam élveztem, de még mennyire hogy élveztempedig én aztán szoktam akarni. Aztán az lett, hogy amikor már annyira aggasztónak találtam, hogy vége, hirtelen felindulásból megvettem Az aranypintyet.

Csodás esték jönnek. És rémes reggelek. De erre most nem akarok gondolni. Amikor az első fejezet első oldalán ebbe a mondatba ütköztem: Ott töltött éveim feláldozható, műanyag pohárként eldobható múltat teremtettek nekem. Miért kellett ez a szószaporítás: feláldozható? Aztán rájöttem, hogy a szószaporítás önnél stíluselem — egyszerűen nem tud, vagy csupán nem akar tömören fogalmazni.

És itt nem csupán azzal van bajom, hogy az effajta bőbeszédűség a mű terjedelmét is erősen megnöveli, hanem azzal, amikor a ráadás szavak, jelzők, mondatok már semmit nem tesznek hozzá az elmondottakhoz: se plusz információt, se plusz színt vagy árnyalatot. Nem vagyok a hömpölygő mondatok ellensége, például a József és testvéreiben lenyűgöz Thomas Mann zseniális locsogása.

Ám a fölös mondatrészek úgy kókadoznak az irodalmi alkotásban, mint virágzó bokron az elszáradt levelek. S ilyen levelekből e regényében sajnos elég sokat véltem felfedezni. Másik gondom e regényében egyes szereplők motivációjának és környezetének bemutatása. Éppen a narrátor esetében ezek igen gyenge lábakon állnak. A csóró családi kiinduló környezet képe sematikus és lapos — érződik, hogy ön nemigen élt ilyen miliőben —, gyorsan át is ugrik innét a sokkal ismerősebb középosztálybeli és egyetemi világba, aminek a rajza ellen nem emelhetek kifogást: amit jól ismer, azt pontosan is ábrázolja.

Ám rögtön újra berzenkednem kellett az elbeszélő döntése miatt: spoiler.