Konyv: Az ujkori kultura tortenete VI.


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 316774739
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 8,90

MAGYARÁZAT:

Nincs megvásárolható példány A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük. Részletes kereső Témaköri fa. A kosaram. Bejelentő neve. Bejelentő e-mail címe. Hozzájárulok böngészőm adatainak átadásához. Bejelentő böngészője.

Keresés beállítások. Oldal url. A nevét és e-mail címét csak az Önnek való visszajelzés miatt kérjük. A böngészője nem támogatja a JavaScriptet! A weboldal funkciói így nem működnek. Az antikvarium. Tovább válogatok. Az újkori kultúra története I-VI. Egon Friedell. Sík Csaba. Vas István. Tandori Dezső. Adamik Lajos. Fülszöveg Egon Friedell osztrák drámaíró, színész és 34 között írta "Az újkori kultúra története" című összefoglaló munkáját.

Bár nem hivatásos történész, műve itt kiadásra kerülő első kötetének bevezetőjében alapos elemzést ad a történetírás módszereiről, a jeles történetírókról Herodotosztól Huizingáigs a személyiség történelemformáló szerepéről. E bevezető rész fő konklúziója, hogy csak olyan történelmet érdemes írni, amely a mai kor, a ma emberének alaposabb megértését, megismerését célozza. Friedellt történelemfelfogása alapján a szellemtörténeti iskolával rokoníthatjuk.

Különösen nagy hatással volt rá Spengler, Burckhard, Taine és Ranke. Az elődök gondolatainak felhasználásával a "Középkor, pestis, misztika" második része a középkor és újkor határát keresi, s ezt a szokásos helyett ra, a nagy pestisjárvány évére teszi. A szerző véleménye szerint az akkor beteggé vált emberiséget maga a betegség, a gyógyulásért való küzdelem késztette új utak keresésére.

E korszakhatár megállapításakor nem tagadott célja az, hogy analógiát találjon az első világháború utáni egzisztenciális, szellemi és morális válságra. Friedell e hasonlatosságot nem csak művével, de életével is alá kívánta támasztani, hiszen ban öngyilkos lett. Természetesen a történész világlátásával, történelemfelfogásával vitatkozhat az olvasó, de az kétségbevonhatatlan, hogy "Az újkori kultúra története" világos, tiszta stílusú, szellemes mű, mely nem szobatudósoknak, hanem az érdeklődő, érzékeny nagyközönségnek íródott.

Vas István, a fordító szavaival élve: e könyvből szórakozva tanulhatunk. Tartalom I. Károly titka A teológia győzelme a vallás felett A teremtés szörnyetege "Goromba Fráter Úr" Francois Rabelais Csorbítatlan plebejus szellem A dőzsölés klasszikus korszaka A landsknecht-stílus Az iparművészet hegemóniája A boszorkánykalapálás Boszorkányüldözés és pszichoanalízis Az emberiség szekularizációja Az evangéliumellenes evangélikusok Jézus és a "szociális kérdés" Isten és a lélek A szent semmittevés Névmutató III.

Lajos belső kormányzata A versailles-i színpad XIV. KÖTET Józan emberi ész és visszatérés a természethez Kultúrkorszakok és földkorszakok 9 Háromféle képzettömeg 10 A legelső világháború 12 A hétéves háború három válsága 14 A frigyesi nagyhatalom 16 A szavak filantrópiája 17 Bureau d'esprit-k 18 A Nagy Francia Enciklopédia 19 Diderot 20 Materialisták 22 Epigenezis és neptunizmus 26 Új kémia 27 Galvanikus villamosság 30 Csillagászat és matematika 31 A virágok megtermékenyülése és a himlővédoltás 32 Az ősnövény 34 Nicolai 36 Mendelssohn 38 A Biblia hasznos magyarázata 41 A feltámadás: csalás!

Egon Friedell Egon Friedell műveinek az Antikvarium. Megvásárolható példányok. Holnap Kiadó. Az újkori kultúra története.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nem Csak Egyetemistáknak Holnap. Alapos előzetes történelmi, irodalmi stb. Jobbra számítottam. Vannak benne nagyon jól eltalált részek, de nagyon sok a szájbarágás, és a stílus sem az, amit igazán szeretek olvasni. Újraolvasnom nem sikerült, pedig megpróbáltam, de elakadtam az első kötet elejénél. Egy konkrét téma után kutatva olvastam el, erre pedig nem igazán jó ez a könyv — ugyanakkor épp ez az erőssége.

Olvasmányos és remekül fordított-szerkesztett! Szórakoztató stílusa és lenyűgöző arzenálja van Friedellnek, amivel egész fenomenális gátlástalansággal bánik, a gyarló álszerénység minden nyoma nélkül. Nem mondom, hogy ne élveztem volna az utazást, de azt hiszem, kevés ponton találkozna Friedell szemlélete az enyémmel. Nem mintha propagandaszagú lenne ez a masszív mű, legfeljebb annyit róhatnék fel neki — de ez valahol érthető —, hogy mintha kicsit sokat időzne a német kultúrán.

Mégis jó volt újra elővenni, középiskola óta sem lett tankönyvszerűbb vagy unalmasabb, és még az is lehet, hogy tovább kalandozok a sorozat maradék két kötetében, hátha ott még nyomára akadok a nemzetállam kialakulásának tematikájára. Nem az a sorozat, amit az ember elolvas.

Inkább az, amit közeli polcon tart, időről időre levesz, és megnézi azt a kort, amivel éppen más könyvek miatt foglalkozik. Beethoven Tökéletesen magányos fenomén ő is. Nem sorolható sem a romantikához, sem a klasszicizmushoz, noha mind a kettő szeretett volna igényt tartani rá. Emberfölötti időtlenségben Michelangelóra emlékeztet, amint vele osztozik még számos más jellegzetességében is, ilyen démoni csúnyasága; érintkezési formáinak durva nyersessége és bizalmatlan kiszámíthatatlansága; életvitelbeli igénytelensége és kuszasága; tépelődő magába nézése és mizantróp emberkerülése; a pénz imádattal vegyes megvetése, ravaszsága és tanácstalansága üzleti téren, ami pénzsóvár rokonok áldozatává tette; végül, Michelangelóval osztozik Beethoven reménytelen félreismertségében is.

Megkülönbözteti viszont amattól érzelmi mélysége, valamint mindent elsimító, felszabadító humora: e két tulajdonságot a latin ember igazi kifejletében nem birtokolja, nem ismeri és nem értékeli. Beethoven, Napóleon és Goethe a korszak három legnagyobb alakja; de hármuk közül Beethoven a legnemesebb. És a sors tragikuma az, ha ő minden jel szerint megértette a másik kettőt, a másik kettő viszont nem értette meg őt.

Ha Goethe megértette volna a beethoveni jelenséget, akkor ma talán miénk lehetne minden idők legnagyszerűbb, legmegrendítőbb műalkotása: a Beethoven által megzenésített Faust; a gondolat végtelensége egyesítve a dallam végtelenségével.

S ha Napóleon felfogja Beethovent, akkor Európa ma talán más arcot mutatna. Ismert tény, hogy Beethoven 3. Napóleon az lehetett volna, amit az Eroica és a 9. Csak majd ha belátják az emberek, hogy a legjobb földi ügylet, amit csak tehetnek, az összes többi ember érdekének tisztelete: az élet minden terén, nyilvános és magánügyekben, szellemiekben és gyakorlatiakban egyaránt — csak ekkor lesz majd lehetséges valamelyest szilárd társadalmi forma.

Hogy e forma aztán jobb- vagy baloldali lesz-e inkább, abszolutista vagy spartakiénus — ez nagyjából annyit fog számítani, mint az, hogy milyen fejfedőt és milyen evőeszközt használnak majd, akik benne élnek. Az idő talán a legszörnyűbb mindazon szörnyűségek közül, amelyek az embert körülveszik: futó és titokzatos, alaktalan és feneketlen, pontmetszet két fenyegető bizonytalanság között, amelyik már nincs, és mégis, még mindig nyomasztóan belemered a mostba,és egy jövő között, mely még nincs, mégis, már aggasztóan nehezedik rá a mára; a jelent azonban sohasem foghatjuk fel.

Demokrata és zsarnok volt egy személyben, s annál zsarnokabb, minthogy rendelkezésére állt — vagy azt hitte, hogy rendelkezésére áll — az erkölcsi jogosultság érzetének ösztönzőereje. A zsarnokság olykor egészen lázító módon avatkozik be a magánéletbe, de beavatkozásai szeszélyesek és alkalomszerűek; a demokrácia által gyakorolt elnyomás rendszerint kevésbé vérlázító, de sokkal elvszerűbb és általánosabb. Ha a kettő találkozik, akkor a szabadság utolsó nyoma is eltűnik.

A lángelme rejtélyes fátumként, egy világ fölötti, névtelen erő kisugárzásaként vonul át a világon, mely erő nemritkán benne magában is borzongást kelt: így érezte élete egy-egy csúcsán Goethe és Nietzsche, Michelangelo és Beethoven; a nép is mindig így tekintett nagy hőseire; Bismarck volt az utolsó ilyen legendás alak, akit Európa megélt.

A valóság rekonstruálásának van tehát egy útja a gondolaton kívül, a közvetlen átélés útja. Az intuícióban a lélek olyan lényként éli meg magát, amely nem függvénye lelki folyamatoknak. Ezektől érzeteiben függ; de már az érzetet reprodukáló emlékezés tisztán szellemi folyamat. A lélek nem a térben és nem az időben van, ezek csak az anyagokra vonatkoznak. Tér és idő mennyiségileg mérhetők, a lélek életmegnyilvánulásai nem; a térben egymásmelletiség, az időben egymásutániság, a lélekben egymásbaniság uralkodik.

A lélek a szabadság birodalma. Ez az ébredő ész kezd mindenbe belehatolni: mennybe és földbe, vízbe és fénybe, a végtelen nagyba és a végtelen kicsibe, az emberek viszonylataiba egymás között és kapcsolatukba Istenhez és túlvilághoz, a természet működésébe és a művészet törvényeibe; nem csoda, hogy ennek következtében azt hiszi, egyedül van a világon.

Mármost az újkor egész történelme nem egyéb e szigorú és egyoldalú, racionalisztikusan tájékozott fejlődés fokozásánál és túlfokozásánál. Egyes visszahatások csak látszólagosak. Az európai szellem tól ig pompás ívet ír le. Tervszerűen előrehaladva kimerít majdnem minden értelmi lehetőséget. Az ellenreformáció és barokk mozgalmaiban azt a látszatot kelti, mintha vissza akarna térni az irracionalizmushoz és miszticizmushoz, de ez csak optikai csalódás: a jezsuitizmus a legmagasabb logika és értelmi feszítőerők alkotása, és a barokk jelenti csak igazán a rendező, számító, elemző értelem egyeduralmát, csakhogy ez az értelem visszariad ettől az igazságtól, s ezért ezer kalandos álarc mögé és művészi öltözékbe menekül.

Ez az a racionalizmus, mely részegre issza magát, hogy a tiszta észkultúra prózájától és unalmától megmeneküljön. Ezt keresztezi a romantika ellenáramlata, mely azonban a barokkhoz hasonlóan, csak annál sokkal impotensebben, nem egyéb lázadásnál az intellektualizmus ellen, de tisztán intellektuális eszközökkel, irodalmárok puccsa az irodalom ellen, teljesen akadémikus, eltökélt és elvszerű, szellemes apercu okos betekintés, összefoglalás — a szerk.

Aztán a Pro tagság Üzenet a Molynak meta. HolnapBudapest, Új hozzászólás. Ő az osztrák Nemeskürty, csak a mi Istvánunk közérthetőbben és tömörebben fogalmaz. Klasszis művészettörténész és elemző. Még tévedései és túlzásai is hasznunkra válnak. Kapcsolódó szócikkek: Ludwig van Beethoven. Hogy a dolgok megtörténnek, ez még semmi: hogy megtudják őket, ez minden. Kapcsolódó szócikkek: barokk.