Konyv: A harmincket bolond


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 819181520
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 11,67

MAGYARÁZAT:

Úgy gyüjtögettem őket én, esztendők nagy során, hogy légyen, mihez nyúlnom majd a késő vacsorán. Jól tudtam én, hogy sebek közt majd társam nem leszen. Magam vagyok. Már késő volna búsulni ezen! A sötét arc s a ráncos homlok ismeri magát, én homlokomra nem festem a szépség csillagát.

A rútság: sorsom csillaga; a rútság: gyilkosom! A tekintetem oly komor, mint kés a vánkoson. Akire nézek: elijed, szó ajkán megakad. Kit megérintek, azt hiszi, fulánk szaladt bele. A csontjaimból fú a szél, egy zord világ szele. Kit jó szivemnek roskadó párnája megölel, az bús arcommal álmodik és riadtan lök el.

Ha vígasztalok valakit, a szíve elszorul. Kit magam fölé akarok, az lábamhoz borul. S akit kicsinynek álmodok és jónak képzelek, az fejem fölé szór tüzet s kínomban kéjeleg. A rútság: sorsom csillaga. A rútság átka nyom. Vagy nem rút-e korai ránccal préselt homlokom?

És nem rút-e, hogy oly kopott a szívem, mint ruhák, amikben szennyes árkok rossz vizein úsztak át. A nap alatt haladtam el s felhőnek néztek ők. Magasra mentem, hol nem szólnak kürtök s dobverők. És nem hitték, hogy fent vagyok és nem találtak lent. S a templomban is megszóltak, mint egy istentelent! Légyen megírva ez sötét sorokban. Hisz való! Hogyan rontotta magát sárral egy virágfaló!

S ahogy előle elfutottak gyáván mindenek, úgy csak az Igazság elől futnak az emberek ELSŐ RÉSZ, mely élénk szinekkel ecseteli a kezdő költő indulását, bordó mellényét, kiadók meggazdagodását, a tündéri fiatalságot, a nagyváradi szép és csúnya napokat; kissé nem erkölcsnemesítő hangon izgat az alkohol élvezetére, és megható képét nyújtja egy örök poétaszerelemnek.

Vonaton ülni A sorompók közt szárnyak szállanak s reményt lenget felénk egy messzi gólya. Egy vonatablak az egész világ, hullámos hegy, völgy, temető, virág és hajladozó apró emberek; csöpp bokréta egy egész nagy berek. S a búzatáblák: egy-egy meleg hullám - halálig nézném ó, és sose unnám Csak még oly könnyü lenne s olyan gazdag az életem, mit telek behavaztak Villámra járó, boldog panoráma! Az ég nagy kékje, körül apró ráma, amely ütemre keringőt dobol; ó, szent ütem, ma nem lelem sehol.

A konduktor egy kis falut kiált. A kar szinte kinyúl a sárga holdér' Ó, mester, drága költő, halott Baudelaire! Az úti füstnek részeg illatát és mámorlázát csak te tudhatád! Ó, utazás! Hogy száll a szomju lélek! S bebú kis kőkerítések között. És újra föl a fecskefark nyomában, mely a felhőkkel összeütközött. Piciny major kacsái és csibéi, picinyke élet törpe kis cselédi csipogva járnak; gurul a vonat. És ifjú vállát bőrtámlának vetve, a tornyok fölé szállni vitte kedve, vagy vére, - ami úgyis egyre megy; - s alatta lángba borult völgy s a hegy.

Mellénye bordóselyem, furcsa jószág; cigányok hordnak ilyet, furcsa-kószák, kik azt akarják, hogy a szív felett úgy lássák, hogy a vérük megeredt Még akkor hosszu hajat viselt, kondor fürtzuhataggal, amely kéklett olykor a fekete szín kormos fényiben - e mély szín már a múlt ködén pihen. S nyilas harisnyát s félcipőket lakkból: így lépett át a pesti rossz csatakból a hűs vidék ölére, bágyatag Nyíl a harisnyán, Dolgozni ment. Elment dolgosnak, jónak. Pénzt izzadott a sóvár kiadónak, ki szép házának erkélyén pipált s a költőnek pár forintot kinált.

A költő elfogadta, zsebretette és el is verte mind, még aznap este; csak egy kisarany maradt - s vacsorára csokrot kapott a kiadó leánya. A kiadórul ki tud szép mesét! Ő érte van a hűség s szendeség az ifjú költők szája szegletén. A kiadó hatalmas egy legény! Megöltek egy cselédleányt Kis riporter, rohanj Milyen a seb? A cukrászdában asszonysereg kávéz: siess oda, légy élelmes, te bámész!

Miről beszélnek? Megtudni: hív a lelkiismeret. Aszfaltvállalkozás is van s a város, ha zápor hull, oly undok, olyan sáros: mi lett a pénzzel, vajj' ki ette meg? Vezércikknek lesz e téma remek! És sorba így van ma és így volt régen: mi van a megyén és a rendőrségen! A nőegylet min töri kis fejét!

Riporter menj, tudd meg a velejét. Hisz kapsz majd érte vagy hatvan forintot - s a kiadó leánya rádkacsintott S a kiadó megint új házat épít, vásárol gépet, helyiséget szépít. A lánya hozománya - mondják - máris a zsidólányoké közt maximális. És vígan dolgozott. Néha a halálról gondolkozott, korzón, szinházon s hídon menve át, s látván az urak könnyű hintaját. Selyem napernyők között fázva sétált s összehuzódva, mindég a szivén hált; a betegségre szegény így jutott s - bár későn már - az orvoshoz futott.

Az orvos, áldott, jó vidéki doktor, eltiltotta az éjjeli dologtól s a nőktől: szóval önmagától őt. S a vére apadt és a baja nőtt. És ismerős lett lassanként a nőkkel, a balga barna s szende szőke főkkel; szerették őt, a szőkék legkivált. S ő nem talált egyikben sem hibát. Adott időt, pénzt, egészséget, verset; ahány csepp vére hullt el, annyi vers lett. És éjidőtt az ablakok alatt a holddal együtt ő is fennmaradt.

Vagy tíz évig nem aludt sose éjjel, a nyomdaszagot szivta szenvedéllyel és figyelte a kerekeknek tompa zenéjét, amely szívét összenyomta. A gépek széles szíjján végignézett, a szíjjak között zöld méreg penészlett: a nyomtatott betűnek mérge ez, melytül a lankadt lélek éledez. Ó, hányszor volt ő éjjelente lankadt, míg politika nyargalt az agyán! Kis papírlapra kis rímeket rótt fel, a szíve szétnyílt s zokogott: anyám!

A fiatalság jutott az eszébe, az ifjúságnak első korszaka; az első rózsa és az első szépség, az első láng, az első bor szaga. Az első ruha, a fekete bársony és a kihajtott gallér, kézelő; a nap tüze otthon, a kerti hárson s a hold, az udvaron benézdelő. A pince mellett a fehér napóra, mit gyerekkézzel ő maga csinált.

Zongoraszóra, lágyan altatóra, mely behálózta a hűs délutánt. S a diófa alatt a kis lugasra, melyen a zöld oly dúsan remegett; s a széles, hűvös, szalmás kocsiszínre az udvar alján, lent a kert megett; hol régi hintók álltak, rongyos, ódon zöld posztójukkal búsan, hallgatag Ó hányszor ült föl a keshedt ülésre és átutazott nagy világokat! S a kerekeknek álló némasága s az ostornyélnek bús, üres helye - s a kerítésen át a derűs, sárga borsónak áldott, kövér hüvelye.

S a krumpliföldön a madárijesztők rongyos zsakettje, merev karjai. És messziről a kanizsai gőzös vidám füttyét oly jó volt hallani És kétsorban a kukoricagórék! A szemétdombon cserép csillogása, odébb egy kövér macska őgyeleg.

A szomszédban a füstös kovácsműhely, a fényes üllőn füstölög a vas. És peng a hang a forró délutánban - s a diófa oly néma, oly magas! A konyhában a cseléd nótát dúdol, edényt törülget, haja szétterül. A nagy, zöld hinta lóg a négy vasrúdján, a buja zöld fű éri kétfelül. És a kavicsos úton jő egy vándor, szakálla ősz és görnyedt háta bús.

Leültetik a kút szélire szépen, kerül kis főzelék, falatka hús.

Minden szárnyal Kácsor Zsolt ötödik regényében. És nem csupán szentimentálisan, szenvedélyesen, ahogyan azt megszokhattuk, hanem közénségesen, argósan, ocsmányul is. A Cigány Mózes szigorúan kézben tartott paródia és lávaság. Mindenki tudja, hogy a Don Quijote a lovagregények paródiájaként készült, így lett remekmű, sőt, műfajteremtő opus magnum. Egy jó paródia mindig több, mint puszta vicc, hiszen szemlélete, irálya, iránya másfelé viszi, mint a geges szándék.

Kácsor Zsolt Cigány Mózes e sem kivétel ez alól. A Tóra újraírása egy olyan hőssel, aki a mindig gyanúsak, mindig periférikusak közül származik, nos, ez jól sülhet el íróilag. A regény nagy erénye éppen az, hogy sokkal több, mint egy majdnem háromszáz oldalas ötlet: szépen szerkesztett, szigorúan kézben tartott lávaság, amely a nagymesterek közül talán Krasznahorkainak szól a leginkább, az olvasók közül pedig mindenkihez.

De nemcsak szentimentálisan és szenvedélyesen, hanem közönségesen, argósan, ocsmányul is. Felforgató és megbolygató már a témája is, azontúl pedig minden mozzanata. A fettel kiemelt félmondat a regény struktúrájának egyik eleme, a narrátor így ritmizálja a könyvet: rövid részleteket foglal össze és lendít tovább az aláhúzott félsorokkal.

A vágtató szerkezet típusai sokfélék: Nádas Péter Emlékiratok könyve esetében, mint Radnóti Sándor is utalt rá, az intenzifikáló részletezés működik; Kácsornál a kifogyhatatlan történet, az, amelyik mindig előre szeretne menni. Ugyanakkor ez mégsem az a fajta fáradhatatlanság, mint Mészöly nél, ahol a feszültség alig oldódik, miközben minden mozdul tovább. A Cigány Mózes ben az elbeszélés valóban kimeríthetetlen, akkor ér véget, amikor befejeződik, és úgy sem zárulna le, ha a narrátor nem hagyná abba.

A fettelt részek meg is állítják, tovább is lökik az olvasót, hiszen kiemelődnek, de nem akasztják meg, nem fékezik a narrációt, csak ritmizálják. Ennek valamiféle garabonciás hangulata is van, mert olyan szövegáradás ez, amely sehol nem lassul, sehol nem botlik meg, mindenfelé folyik. Másfelől mégsem a problémátlanság folyása ez, a folyam különféle sodralékot és hordalékot cipel, és erejét mutatja, hogy ezek cseppet sem törik meg a lendületét. Olyan kaotikus, karneváli, megfejthetetlen, tarkabarka mozgás ez, amely valóban a cigánytáborok vagy -negyedek hangulatát juttatja eszünkbe, azt az olaszos bőbeszédűséget és hangzavart, amely a zsibvásárral határos.

Miközben a mottó mintha azt sugallaná, hogy a vágtatástól nem oldódik meg semmi, az exodus ellenére minden ugyanott marad, ugyanúgy. De hát a túljelölés nem a nagy beszélők egyik legfőbb tulajdonsága? Azoké, akik öt bekezdésben mondanak el valamit, amit más három mondatban?! Szentségtörés, mondhatná valaki, és szívből helyeselnék: szentségtörés e miatt a rohanó Biblia miatt, és szentségtörés, ahogy minden igazi mű afelé igyekszik.

Hiszen új rendbe szeretné állítani a világ meglévő elemeit, új viszonyokba rendezni a kultúra gesztusait, hogy mást lássunk, mint amit eddig láttunk, mert semmilyen valódi felismerésre nem lehet jutni, ha mindig a megszokott elrendezést nézzük, ha mindig ugyanabból a perspektívából vesszük szemügyre a világot. Innen áll elő aztán az a veszély, hogy a régi világot elkészülte után szemléljük, az újat viszont készítés közben. Az is biztos, hogy az ilyen könyvek esetében van szükség leginkább egy második, kevésbé impresszionista olvasatra, az ilyen könyvek ragadhatják el legjobban az olvasót az első pillanatban, hogy másodszorra esetleg kiábrándultan csukja be azokat.

Meg azért is, mert minden jelentés csak második vagy többedik elmélyedésben tárul fel igazán, a maga összetettségében. Annak a kalandnak mások a kockázatai — ennek, amelyre én vállalkoztam, a vajákos báj. Így hát kilépek belőle. Kaotikus karnevál Kalligram, oldal, Ft.

Megfejthetetlen, tarkabarka mozgás. Mit lehet felróni egy hallucinálónak? Legújabb cikkeink. Az igazság hangja Világirodalom. Hasisten gyermekei Irodalom. Ízfokozók nélkül Irodalom. Giccs és valóság Történelem. Élet itt, halál ott Irodalom. Nem látjuk az indulatok végét — Beszélgetés Hatos Pállal Interjú. Rejtő és az elolvadt nevetés Irodalom. Csengetett, elvtárs? Térképek tükrében Történelem. Az elemi részecskék csodálatos világa Irodalom.

A boldogság hullámvasúton érkezik Irodalom. Kritikus a fronton Művészet.