Konyv: A demon es a papno


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 141829457
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 14,78

MAGYARÁZAT:

Mortua egy vidám, szeleburdi papnő. A szellemek kegyeltjeként mindene megvan, amire vágyik: sikeres küldetések, igazi barátok és harcostársak, és úgy tűnik, lassan az első szerelem is rátalál…Ám ekkor váratlanul berendeli a vezetőség, és olyan események sűrűjébe kerül, melyekre álmában sem számított volna. Ráadásul egy szemtelen démon lesz a társa.

A kalandok egyre sötétebbé válnak. A szellemek egész életében mellette álltak— de mi történik, ha most nekik van szükségük őrá? Valian, az ifjú démon önmagával és múltja rémségeivel küzd, és bármit megtenne a lelke nyugalmáért. Úgy tűnik, a szellemek követői között végre megnyugvásra lelhet, de a múlt berögződései itt is tovább kísértik.

Vajon tényleg hiába próbálja megtagadni vérszomjas természetét, vagy alattomos csapdába csalták? Mit akarhat tőle a Szárnyas Korona Lovagrendjének nagymestere, és mit a vörös köpenyt viselő, tiltott mágiát űző varázstudók? Mire megy ennyi ellenséggel szemben, ha az oldalán csupán egy idős rendházfőt, egy gyanúsan viselkedő lovagot, és egy éretlen papnőt tudhat?

Vajon fellobbanhat-e szerelem ennyi küzdelem között? A szellemek legyenek minden régi és új olvasóval! A démon és a papnő. A démon és a papnő leírása Mortua egy vidám, szeleburdi papnő. Hűségprogrammal elérhető ár:  Ft. Elérhetőség: Nincs készleten. Egy ropi naplója 2. Leányrablás Budapesten Böszörményi Gyula. Wait for you - Várok rád J. Star Wars-trilógia - Díszdobozban Donald F. Glut George Lucas James Kahn. Az éhezők viadala Suzanne Collins. Halálkúra James Dashner.

Virágkor és hanyatlás Szakály Ferenc Glatz Ferenc. Cini Lisa mosolya Geronimo Stilton. Pályázat Szinetár Miklós. Bosnyák Viktória Ft. Julia Quinn Ft. Matthew McConaughey Ft. Karády Anna Ft. Edith Eva Eger Ft.

Kepes András Ft. Vrábel Krisztina Ft. Belle Ft. Dot Hutchison Ft. James Patterson J. Barker Ft. Lőrincz L. László Ft. Innes Shona Ft. Shen Ft. Kelényi Angelika Ft. Bosnyák Viktória Knézics Anikó Ft. Angela Gentner Günter Hohenberger Ft. Csájiné Knézics Anikó Ft. Czirbeszné Ignácz Éva Ft. Feliratkozom a hírlevélre és elfogadom a hírlevélküldésre vonatkozó adatkezelési tájékoztatót.

Vásároljon Book

Loghor ihn Mortenor nagymester aznap is virradatkor kelt. Míg lovagjai az igazak álmát aludták, ő magára csatolta páncélját, pallosát, és kivezette az istállóból harci ménjét, hogy egy kiadós vágtával kezdje meg a reggelt. Az őszi napsugarak megnyújtották az árnyékát; meleget alig adtak, csak a fényük szűrődött át a színes faleveleken.

Loghor levágtatott a domboldalon. A menetszél hátrafújta ősz szálakkal csíkozott, sötét haját, lélegzete arca előtt gomolygott a hűs levegőben. Lovának patái felkavarták körülötte az avart, ahogy ráfordult a Mordinium felé vezető útra. A város már ébredezett. A kereskedők és a helyi előkelőségek még javában húzták a lóbőrt, a kovácsműhelyek felől azonban messzire csendült a munka zaja.

Még a határból is jól látszottak az ablakokban sorra kigyúló fények. Mordiniumot nem vette körül fal: ezen a vidéken sem haramiák, sem a többi városállam támadásától nem kellett tartani. Az első házak előtt, az út mentén posztoló két páncélos is csak az évszázados hagyomány jegyében őrizte a város álmát. Nagymesterük közeledtére mindketten vigyázzba vágták magukat, mellvértjükön szárnyakkal ékes korona domborodott.

Loghor odaintett, ahogy elnyargalt előttük, de nem lassított. Oldalra húzta a kantárszárat. Ilyenkor sosem lovagolt be Mordiniumba, csak körülötte tett egy kört. A felsővárost a palotával, mint rendszerint, aznap is elkerülte, és inkább a régi viadukton vágtatott keresztül.

Szerette a boltívek látványát, akárcsak a bennük álló, majd háromszáz éves szobrokat: a hálás polgárság emelte őket a Szárnyas Korona lovagjainak, akiket ez idő szerint ő vezetett. Mordinium házai elmaradtak ló és lovas mögött. A vasalt paták végigdübörögtek a hídon, és visszafordultak a Koronás székház felé.

A nap sugarai visszaverődtek a fehér falakról, és fellángoltak a csúcsos tető színes mozaikján. A madárdalba fegyvercsörgés vegyült: tucatnyi lovag forgolódott az elkerített gyakorlótéren. Loghor megfékezte paripáját, mielőtt melléjük ért, hogy ne kavarja rájuk a port, lelendült a nyeregből, és egy elé siető páncélos kezébe nyomta a kantárszárat. Loghor elhúzta a száját, de nem tett megjegyzést.

Magához vette a levelet, és besietett az épületbe. Félórával később már tisztálkodás után, megborotválkozva ült intarziás íróasztala mögött. Tekintete harmadszor futotta át a rendházfő sorait, arcán pedig lassan szétterült egy elégedett mosoly. Már hallhattál a fiatalemberről, aki az utóbbi hónapokban a kolostor vendégszeretetét élvezi.

Valian nem a mi világunk szülötte; démonnak nevezi magát, és bár — mint mondja — fajtája más mérték szerint él, mint mi, személyében roppant törekvő, lelkiismeretes ifjat ismertem meg. Rokonszenvezik a szellemek tanításaival, én pedig szeretném mihamarabb szerzetessé szentelni. Egyedülálló helyzete miatt úgy érzem helyesnek, ha a hozzájárulásodat kérem, hogy a rendbe léphessen. A nagymester a pennája után nyúlt.

Nem vesződött udvariassági formulákkal, csupán annyit rótt kemény betűivel a levél aljára:. Leitatta az írást, aztán feltekerte a lapot, és ráütötte a pecsétjét. Tétovázás nélkül lépett az ablakhoz, és intett magához a gyakorlatozók közül egy durva arcú, loncsos hajú lovagot. Csak néhány halk, bár annál határozottabb utasításra volt szükség, hogy a Koronás lóra kapjon, és kiszáguldjon az udvarról.

Loghor egy darabig még nézett utána, mielőtt behajtotta volna az ablakot. Nem először hallott Aynira pártfogoltjáról. A démon szó már elsőre is bántotta a fülét, leginkább mert nem sejtette, pontosan mit takar. Mindössze néhány homályos mondát ismert letűnt korokból, amelyek egy másik világról és az ott élő elfajzott népről szóltak, arról azonban egyetlen feljegyzést sem talált, hogy egy efféle lény valaha is megfordult volna a városállamokban.

Csak azokra a hírekre támaszkodhatott, amelyek erről a Valianról szóltak, azok pedig nem vágtak össze Aynira beszámolójával a törekvő és lelkiismeretes fiatalemberről — ellenkezőleg, indulatokról és sebesültekről szóltak. Ötvenhárom év élettapasztalata és az egyház feletti ellenőrzés felelőssége egyaránt arra ösztönözte Loghort, hogy nemet mondjon a rendházfőnek, vagy legalább szerezzen több értesülést, mielőtt döntést hozna.

Más dolgok azonban jelenleg fontosabbak voltak, mint az egyház, a démon vagy a felelősség, és ha már a szellemek ilyen remek eszközt adtak a kezébe, a nagymester fel is szándékozott használni. A loncsos hajú Koronás még ebéd előtt visszaérkezett. Loghor kérdőn vonta fel a szemöldökét, amikor a lovag a dolgozószobába lépett. Megkért, hogy szó szerint idézzem: őt jogodban áll felülbírálni, de vajon a szellemeket is?

Nem érdekel, mi okból rejtegeti Aynira ezt a fajzatot. Ha ez kell ahhoz, hogy rátehessem a kezem, akkor parancsszóval ugrasztom ki. Megnézted magadnak? Embernek nincs olyan pipacspiros haja, mint az övé, a képe meg…. Csend lett. Loghor hosszan nézte a Koronás arcát. Olvasott a durva vonásokból, akárcsak azon a néhány héttel korábbi napon, amikor lovaggá ütötte.

Már akkor sem véletlenül választotta ki a szóba jöhető jelöltek közül, igaz, nem is a megszokott mérték alapján döntött. Ha a fajzat elhagyja Mordiniumot… akkor tudjátok, mi a dolgotok. Mortua a batár sarkában gubbasztott, és mélységesen sajnálta magát… legalábbis az utazás első órájában.

Aztán félrehúzta a függönyt, kibámult az elsuhanó nyárfák sorára, szája szegletébe pedig rövidesen befészkelte magát az első — kicsit azért még durcás — mosoly. Hisz tizenhét — nem, nem: lassan tizennyolc — évesen igenis nagy dolog, ha a mordiniumi rendházfő lóhalálában küld kocsit az ember lányáért, mert a rendelkezésére álló papok egyszerűen képtelenek….

Vajon mire? Akármennyire nem fűlött a foga a hazatéréshez, erre azért kíváncsi volt. Biztosra vette, hogy a dolognak ahhoz a bizonyos démonhoz lesz köze, akinek a felbukkanásáról jó hónapja suttogtak már az egyház berkeiben, ennél közelebb azonban nem jutott a megoldáshoz.

De akárhogy is, ő majd megmutatja! Aztán pedig nagylelkűen lemond a neki járó ünneplésről, és mielőtt bárki észbe kaphatna, szépen visszasurran Hargerintalba. A szellemek ugyan nem feleltek, de érezte maga körül az áramlatot — ahogyan a holt lelkek közösségét nevezték —, és ez megnyugtatta. Elvégre ő megteszi a kötelességét, akkor pedig a dolgoknak igenis jól kell alakulniuk!

Két nap, legfeljebb három, és ismét úton lehet, ha pedig mégsem… de ezt a gondolatot inkább elhessegette. Ahogy közeledtek Mordinium határához, úgy vált az út egyre forgalmasabbá. Bár a nagy kereskedőút északabbra szelte át a vidéket, azért itt is elzörgött egy-egy társzekér, az alsóváros macskakövein pedig meghallotta a kézikocsik kerekére erősített csengettyűk csilingelését. Az egyik, ami mellett elhajtottak, azzal a rekedt vidámsággal szólt, ami már sok éve csalt mosolyt a lány ajkára; Mortua kihajolt az ablakon, és odaintegetett a kocsit húzó, lisztes karú legénynek.

A folytatást elnyomta a batár zörgése, de a papnő nem zavartatta magát. Most már lelkesen tekingetett jobbra-balra, hátha megpillant még egy ismerőst. Először érezte, mióta útra keltek, hogy Hargerintal ide, egy bizonyos ottani gyógyító oda, azért mégiscsak jó hazatérni.

Borszőlő futotta be a kovácsoltvas kaput, amely előtt megálltak. Mortua fehér papi köntöse fölé kanyarította iszákját, és egykettőre kipattant a batárból. Tekintete élénken járt ide-oda, orrcimpái kitágultak, ahogy mélyen beszívta az otthon levegőjét, tudata azonban az áramlatot fürkészte, amely úgy vette körül, akár az ősz. Megváltozott körülötte, mióta útnak indult, mégis ugyanaz maradt, ahogyan a csend is tisztább, a reggel is levendulaszagúbb volt Hargerintalban.

A papnő aprót sóhajtott, aztán megpördült, beletépett a legközelebbi szőlőfürtbe, és a szájába tömte a zöldessárga szemeket. Öntudatosan igazította meg iszákja szíját, mielőtt benyitott volna a kapun. Hatalmas, ódon épület terült el a lombok alatt, kimondottan rideg látvány ahhoz képest, ahol az utóbbi hónapokat töltötte. Itt nem köszöntötte kis gyógynövénykert az érkezőt, mint Hargerintalban, nem pompázott virág a hosszúkás ablakokban, és nem csupán nyolc szerzetes lakta az épületet, hanem tízszer annyi.

Mortua mélyet lélegzett, a bejárat felé iramodott, és csak az udvar hátuljából közelítő, sebes léptek hallatán fogta vissza lendületét. Elengedték és tüzetesen megszemlélték egymást, ahogy azt barátnők szokták hosszas távollét után. Hiába viseltek mindketten papi köntöst, kiáltóbb aligha lehetett volna közöttük az ellentét. Seszőke hajával és nagy, szürke szemével Mortua kimondottan színtelennek érezte magát a deli leányzó mellett, akinek válláról lágy, vörös fürtöket fújt hátra a szél, és akinek ő éppen csak az álláig ért — még ha élénkségben sokszorosan be is hozta ezt a vélt hátrányt.

Viszont nem tűnsz valami boldognak — ráncolta össze a homlokát a másik. Mármint örülök, hogy szükség van rám, csak… — Mortua lesütötte a szemét. Nem hiszem el! Akkor beszélj minél előbb Aynirával, aztán siess vissza hozzá! Alighanem az írószobában ülnek Valiannal, olvasni tanítja…. Mortua rávigyorgott válasz gyanánt, aztán eliramodott.

Léptei végigkopogtak az udvar kövén, feltrappoltak a bejárathoz vezető lépcsősoron, és felverték odabent a tágas, homokszín előcsarnok csendjét. Aynira rávehetné ezt a démont, vagy mi a csudát, hogy fessen ki! Akkor fogta csak vissza a lépteit, amikor meglátta a résnyire nyitott ajtót.

Lesimította köntösét, és megpróbálta eligazgatni vállig érő, gubancos haját is, amelyet a szél madárfészekké tornyozott a fején. Közben a fülét hegyezte: az ajtó mögül ismeretlen férfi tétova szavai szűrődtek ki. Döcögésük világosan elárulta, hogy gazdájuk nem régóta ismerkedik a betűk tudományával. Rettenetes esküt tettek, hogy többé nem oltanak ki egyetlen életet sem, még azért sem, hogy a sajátjukat mentsék….

A hang elhalt, mintha tulajdonosa az olvasottakon gondolkodna, aztán érzékelhető keserűséggel kérdezett rá:. A démon eddig csalódást okozott: a lány torz, mély mormogásra számított tőle, ehelyett azonban egy húsz-egynéhány éves fiatalember megnyerő, bár a kelleténél árnyalatnyival magasabb hangját kapta. Most már igazán érdekelte, hogy nézhet ki az ifjú.