Konyv: A felnottek hazug elete


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 445390449
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 19,53

MAGYARÁZAT:

Nincs megvásárolható példány A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük. Részletes kereső Témaköri fa. A kosaram. Bejelentő neve. Bejelentő e-mail címe. Hozzájárulok böngészőm adatainak átadásához.

Bejelentő böngészője. Keresés beállítások. Oldal url. A nevét és e-mail címét csak az Önnek való visszajelzés miatt kérjük. A böngészője nem támogatja a JavaScriptet! A weboldal funkciói így nem működnek. Az antikvarium. Tovább válogatok. A felnőttek hazug élete. Elena Ferrante.

Tönkő Vera. Király Kinga Júlia. Lovass Gyöngyvér. Markwarth Ágnes. Előszó Tovább. Előszó Vissza. Fülszöveg Felnőni? Mi végre? Ki mondja meg, hogy mi lesz belőlünk és kire fogunk hasonlítani? Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága.

De vajon tényleg így állnak-e a dolgok? Melyik tükröt válassza az ember, hogy visszataláljon önmagához, és megmeneküljön? A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást. Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát.

Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál válaszokra, a város pedig nem nyújt szabadulást. Fülszöveg Kép Elrejtés. Elena Ferrante Elena Ferrante műveinek az Antikvarium.

Megvásárolható példányok. Park Könyvkiadó.

A Nápolyi regények szerzőjének új könyve Felnőni? Ki mondja meg, hogy mi lesz belőlünk és kire fogunk hasonlítani? Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága. De vajon tényleg így állnak-e a dolgok? Melyik tükröt válassza az ember, hogy visszataláljon önmagához, és megmeneküljön?

A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást. Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát.

Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál válaszokra, a város pedig nem nyújt szabadulást. Eredeti megjelenés éve: Csalódás volt most nekem ez a könyv. A szeptemberi megjelenése körüli nagy hírverésnek köszönhetően természetesen én is felpakoltam a kívánságlistámra és nagy örömömre névnapi ajándékként hamarosan a kezemben is tarthattam.

A nagyon szép, letisztult stílusú borítót látva még joggal reménykedtem, hogy egy remek olvasásélmény vár majd rám. Az már az első néhány oldal után kiderült számomra, hogy sokkal inkább a Nápolyi regényekhez áll közelebb, mint Ferrante korai regényeihez. Talán a szókimondóbb, nyersebb fogalmazásmód az, amiben kicsit visszaköszönnek a korai regényei.

Ferrante most is a Nápolyi regényfolyam során már megismert sajátos déli hangulatot tárja elénk, a temperamentumos és nyelvjárásban beszélő, kevésbé iskolázott szereplőin és a hegytetőn élő gazdag, értelmiségi családokon keresztül. Ebben a történetben Giovanna visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg felnőtté válásának viszontagságos éveit. Nemcsak a szokásos tinédzserkori problémákat — testi, hormonális, érzelmi változások, első szerelmek —, hanem a szülei házasságának szétesését is át kell élnie.

Giovanna, miközben felveszi a kapcsolatot apja családjával régen elfeledett és takargatott családi titkokra lel és rádöbben a felnőtt világ hazugságaira. Az elfeledni kívánt családi háttéren keresztül bepillantást nyerhetünk a városon belüli hatalmas társadalmi és kulturális különbségekre. A könyv nagyjából a feléig élvezetes és olvasmányos, aztán egyre inkább következetlenné és csapongóvá válik a történet, a vége pedig teljesen befejezetlen maradt.

A titkokat és hazugságokat szimbolizáló karkötő története is eléggé kesze — kusza és a rejtély végül megoldatlan marad. Valószínűsítem, hogy szándékolt ez a kurta furcsa befejezés, hiszen így kellő népszerűség esetén könnyedén folytathatóvá is válik, azonban így meglehetős hiányérzettel tettem le a könyvet.

Sajnos a magyar fordítás minősége mellett sem tudok szó nélkül elmenni, egy darabig szorgalmasan jegyzetelgettem a furcsábbnál furcsább mondatokat, aztán egy idő után meguntam. Ízelítőül néhányat felvonultattam ebben a karcban link. Sajnálom, hogy ezt kell írjam, de véleményem szerint Ferrante magyarul megjelent könyvei közül ez a leggyengébb. Ha meg kellene neveznem valamit annak okaként, hogy miért szippantott be engem is a Ferrante-lázaz egyértelműen a szerző szókimondása lenne. A felnőttek hazug élete elbeszélője Giovanna, aki a történet kezdetekor 13 éves.

Tipikus kamasz: kutatja a szexualitást, a maga esetlen, tapasztalatlan módján igyekszik megélni azt, mindezt persze egy lázadással, önelemzéssel tarkított, identitáskrízis sújtotta élethelyzetben. Tipikus tinédzser, aki az önleértékelésből hobbit űz, de természetesen nemcsak önmagával, a környezetével szemben is roppant kritikus — gúnnyal, cinizmussal tekint az iskolára, a szüleire és mindenkire, aki nem fér be a köreibe, mindeközben mégis vágyja, hogy feltétel nélkül szeressék.

Saját magát nem egy egészséges önértékelésből fakadó valójában, sokkal inkább a másokhoz való viszonyában tudja definiálni, de hogy ki és mi ő igazából, arra nem tud egzakt választ adni. Mindez a körvonalvesztés és az óriási identitászavar, a naiv kislányból szkeptikus kamasszá válás egy Giovanna édesapja által elejtett félmondatból ered, amely Giannít a nagynénjéhez, Vittoriához, mint a család gonoszához, rútjához, a világmindenség legsötétebb teremtéséhez hasonlítja.

A lány felkeresi a számára ismeretlen nénit, aki se nem tipikusan rossz, se nem csúnya, azonban az egyetlen őszinte ember a családban. Érdekes Vittoria karaktere, megtestesíti mindazt, amit a képmutató társadalmunkban is tapasztalhatunk: aki ki meri mondani az igazságot, fel meri vállalni a konfliktust, az csak rossz ember lehet.

Holott — véleményem szerint — a gonoszság a játszmákban, a köpönyegforgató viselkedésben rejlik. Giovanna családja sem akar szembesülni az igazsággal, a tisztességes, rendes, értelmiségi élet egyfajta értékítélet, amellyel szöges ellentétben áll az érzelmek kimutatása és az igazság felszínre kerülése.

Ezen a ponton merül fel bennem a kérdés: mi számít mérgező családnak? Ahol konfliktus konfliktust ér vagy a látszólagos nyugalom is lehet lélekölő, amikor a feszültség csak hullámzik a kulisszák mögött? Érdekes kérdést vet fel maga Ferrante is a valódi személyiségünkkel kapcsolatban; mikor mutatkozik meg az igazi én? Amikor egy mesterséges status quonak köszönhetően elfojtjuk a legbensőbb gondolatainkat, érzéseinket vagy amikor szabad utat engedünk azok felszínre törésének?

És vajon melyik az igazi emberi formánk? Amikor a dolgokat tisztán látjuk, vagy amikor a legrobusztusabb érzelmek — a szerelem és a gyűlölet — elvakítanak? A történet egyébként Nápolyban játszódik, amely szintén hozzájárul a regény fülledt hangulatához.

Gianní életét tovább bonyolítja a szülők válása, a múltban csírázó hazugságok, hűtlenség és álszentség. Amikor a kamaszlány apaképe összedől, mindenhol az ideális férfit kutatja, új bálványt keres magának, aki a csalódottságból kivezeti és olyan példát mutat neki, amelyet újfent érdemes követni. Beleássa magát a vallásba is és egy istentisztelet során meglelt tökéletes férfira először mint vágyai tárgyára, majd olyasvalakire tekint, akinek sokkal inkább a tiszteletét, megbecsülését akarja kivívni.

Fantasztikus ív, elképesztő fejlődéstörténet! A regényt mindeközben végigkíséri egy tárgy, a karkötőamely végiggondolva, értelmezve az olvasottakat, a megalázottság, az érzéketlenség, a hűtlenség szimbóluma, ami bárhonnan bárkihez is kerüljék, szenvedést generál. Elképesztően erős olvasmány, érettebb kamaszoknak is ajánlanám egyfajta görbe tükörkéntde sokkal inkább felnőtteknek — úgy érzelmi analfabétáknak, mint kiegyensúlyozott személyeknek, mindenkinek éves korig.

Sajnálom, hogy csak ennyi, lehet, hogy szigorú vagyok, de azon túl, hogy értékeltem a regény szókimondó sorait mint ahogy Ferrante esetében mindigegyetlen fontos elemet igencsak hiányoltam: a határozottabb cselekményvezetést. Sokáig vártam, hogy kifusson valamerre a történet, de helyette csak darabokat kaptam egy kamaszlány életéből, amik habár igényes stílusban meséltek a problémáiról, és érdekes karaktereket ismerhettünk meg általuk, valahogy kevésnek hatottak.

Átjött az üzenet, mégis végig úgy éreztem, hogy tartunk erre meg arra, de valójában semerre, és ez az érzés akkor is velem maradt, miután becsuktam a könyvet. Amikor a dolgokat tisztán látjuk, vagy amikor a legrobosztusabb érzelmek — a szerelem és a gyűlölet — elvakítanak? A nápolyi regények után kíváncsian kezdtem bele Elena Ferrante új regényében, mit ne mondjak, magasra tette a mércét Lila és Lenu történetével, viszont ez az új regény is hozta a maga formáját, Giannì egy nagyon összetett karakter, ahogyan a regény felépítése és alapötlete is.

Mondanám, hogy valamelyest hajaz is a Nápolyi regényekre, viszont ez nem meglepő, a helyszín, az atmoszféra mind ugyanaz, de ez abból is következik, hogy ez Elena Ferrante otthona, úgy ismeri az utcákat, mint a saját tenyerét és kijelenthetjük, ha városokkal szerzőket szeretnék párosítani, Nápoly egyértelműen Ferrantehez csatolható.

A könyv nem az a gyorsan haladó fajta, inkább könnyedén, de lassan bontja ki magát és a benne rejtőző titkokat, de mindemellett a szerzője stílusa következtében nagyon is be tudja rántani olvasóját. Az én értékelésem mindenképpen 5 csillag, valószínű, hogy egyszer újra fogom olvasni, nem voltam érte annyira oda, hogy kedvenc legyen, de nagyon tudtam így is szeretni a könyvet és elértek a sorokból közvetített üzenetek. Végre egy önálló kötet, ami volt olyan jó, mint a Nápolyi regények sorozat.

Meglepődve látom, hogy nem tarol annyira ez a könyv Ferrantétól, mint ahogy számítottam rá. Nekem tökéletesen hozta azt, amit a sorozat után vártam, és egyszerűen félelmetesnek tartom, hogy ugyanabból a helyszínből, ugyanabból az élethelyzetből, szinte ugyanolyan szereplőkkel még mindig ki tud hozni az író olyan történeteket, amik teljesen mást adnak, mint az előzőek.

Itt egy gazdag réteghez tartozó, kiemelkedett családot látunk, akik megtagadják a más szinten lévő rokonaikat. De persze mindegy, hol vagyunk és mennyit keresünk, az élet ettől még nem válik egy csapásra tökéletessé. Ahogyan erre az eddig gyermeki látásmóddal rendelkező Giovanni is rájön, teljesen kifordul a sarkából az élete. A szereplők rettentően érdekesek voltak, Giovanni gondolatai magával ragadtak, tényleg nagyon lekötött ez a megint csak lélektani kötet.

Ferrante még mindig egy zseni. A felnőttek hazug élete őszintén, szókimondóan, valamint nagyon realisztikusan mutatja be, hogy milyen az, amikor széthúz vagy éppen szétesik egy család. A történetet Giovanna szemszögéből ismerhetjük meg, aki még tinédzser és keresi önmagát.

Amennyire nem akartam megvenni ezt a könyvet, annyira győzött meg gyorsan a tavaszi, Tönkő Verával a kötet szerkesztőjével felvett beszélgetés. A Nápolyi regények világával elég erős párhuzamokat lehet felfedezni ebben a történetben, és éppen ez volt az, ami annyira zavart a könyv első felénél: hogy nem sikerült kilépnünk Nápoly világából, a már megismert karaktertípusok lettek itt is felvonultatva, sőt a származásukból eredő problémakörök is nagyon hasonlatosak voltak.

Viszont a történet kezdetén érzett enyhe viszolygással keveredett rezignáltságom az idő folyamán átalakult. Történt mindez talán akkor, mikor a felnövéstörténet aspektusa vált meghatározóvá, és kicsit hanyagolva lettek a két világ ütköztetéséből eredő konfliktusok. Ferrante könyveit egy utánozhatatlan hangulat lengi be az első mondattól az utolsóig.

Nem volt ez másképp a Felnőttek hazug életével sem. Ismét a fülledt Nápolyban találtam magam, ahol egy kamasz lány elindul a felnőttséghez vezető úton, és másokhoz képest próbálja meghatározni önmagát. Giovanna kapcsolata a családjával rendkívül ambivalens, folyton változik, és ez nehezíti a lány identitáskeresését is. Elena Ferrante ismét lenyűgözött, remélem, hogy hamarosan elérhető lesz a könyvből készülő sorozat. Nagyon Ferrante, nagyon Nápoly, helyenként polgárpukkasztó, de amit igazán jónak találtam benne az éppen egy olyan aspektus, amire a szerző ritkán tér ki a könyveiben.

Ebben a regényben viszont a kellemetlen, nagyszájú, közönséges, sokáig titkolt nagynénivel kimondat valami nagyon fontosat. Azt, hogy a család az lehet egy közösség, egy védőháló, egy olyan hely, ahol akkor is szerethetnek valakit, ha éppen nem tud róla. A regény vége szerintem kevésbé jól sikerült. Lehet ebből is sorozat lesz és megtudjuk, mire fut ki ez az elkapkodott befejezés? Nehéz erről a könyvről írnom, bár nem tudom pontosan megmondani miért. Az biztos, hogy nem az volt, mint amire számítottam.

Változatlanul nagyon szererem Ferrante stílusát, azt az atmoszférát, amit teremt a stílusával, a történeteivel. A lendületes stílusa miatt nagyon könnyű volt olvasni, beszippantott a történet légköre, viszont, amit leírt egyáltalán nem éreztem könnyűnek. Mióta befejeztem folyamatosan változik bennem, hogy számomra mit közölt ez a kötet és azt hiszem pont ebben rejlik a kiválósága.

De hiszen a szerelem nem okoz fájdalmat! Vajon csak bizonyos emberekkel esik meg, vagy — egy adott ponton túl — minden ember hajlamos arra, hogy elsötétüljön előtte a világ? Két évvel az előtt, hogy apám elköltözött volna hazulról, azt mondta anyámnak, hogy iszonyú csúnya vagyok. Pro tagság Üzenet a Molynak meta. Elena Ferrante: La vita bugiarda degli adulti. ParkBudapest, Új hozzászólás. A félelem akkor is hasznos, ha nem vagy életveszélyben: éberen tart.

Nem vagyok bölcs, túl sok regényt olvasok. A szerelem homályos, mint a budiablak. Ne görcsölj annyit! Így nem lehet élni. Belefáradtam, hogy mások szavai uralják az életem.