Konyv: Az Ur Nyolcadik Kerulete


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 685218375
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 14,93

MAGYARÁZAT:

A helyszín Józsefváros, Budapest nyolcadik kerülete. Nem a Palotanegyed, hanem a Nagykörút túlsó oldala, a Város és a Zóna határa, sok itt ragadt vagy ide sodródott emberrel és sorssal. Élnek itt az őslakos magyarok és cigányok mellett törökök, kínaiak, vietnámiak, arabok, mindenféle afrikaiak, cserediákok, öreg forradalmárok, házfoglalók, háborús menekültek, piti és nagystílű gengszterek és vagy egy tucat vallás és szekta aktív hívei.

Itt van elszórva pár négyzetkilométeren minden, ami a mi régi és ami a mi új Európánk. Itt lakom, ezen a környéken gyűjtöttem legtöbb történetem — ezeket rendeztem könyvvé. Eredeti megjelenés éve: Budapest elbeszélés felnőtt tartalom humoros kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország novella. Aki követ engem a Molyon, az tudja, hogy régóta gyűjtögetem a megfelelő zónába az utcáról összecsipegetett félmondatokat és párbeszédeket.

Mivel a nyolcadik kerületben élek, ezért a legtöbb pillanatkép erről a környékről származik. Az ablakom a Magdolna utcára nyílik, Józsefváros egyik emblematikus utcájára, így szem- és fültanúja lehetek annak a kavalkádnak, ami a nyóckert jellemzi, autónepperek ügyeskedésének, melósok társalgásának, az ablakom alatt dohányzó fiatalok elmélkedéseinek, a gettóreppet a cigányzenével együtt hallgató banda történeteinek, nyugdíjasok tereferéinek és így tovább.

Vélhetően a szerzővel is valami olyasmi történt, mint annak idején velem. Nem teljesen szabad elhatározásomból kerültem a jelenlegi lakhelyemre, amiben persze a lakáspiaci körülmények is szerepet játszottak, és úgy kerültem a nyolcadik kerületbe, mint Pilátus a krédóba. Nesze neked nyünnyögő városi értelmiségi, itt a mélyvíz, innen boldogítsd a világot az eszméiddel. Ússz, ki tudja meddig úszhatod… Találkoztam a szerzővel is, akit amúgy az ismerőseim között tarthatok számon, hiszen vissza szokott köszönni nekem, együtt szálltunk le a Kálvária térnél.

Igen, annál a Kálvária térnél, amely annyiszor szerepel helyszínként a könyvben, bár a beszélgetésünk alapján mintha a szerző már nem állandó lakosa lenne a nyolcadiknak, mint amikor papírra vetette a sorait. Én az első hónapot nagyjából bezárkózva töltöttem el, mintha évekkel korábban magamra húztam volna a covid elleni stratégiát, és csak a munkahely-bolt-lakás háromszögében mozogtam volna.

Pál Dániel Levente azonban alighanem extrovertáltabb figura, mint én, mert nem átallott főszereplőjévé válni a lejegyzett történeteknek. A legapróbb szilánkot is felszedi a földről, hogy meglássa benne a banalitás szépségét és idegenségét. Azt hiszem, hogy ez a legfontosabb erénye a könyvnek, a különböző helyi figurákat és történeteket a maga hétköznapiságában mutatja meg, nem csinál freak showt az itteniekből, nem ítélkezik, pusztán megmutatja, hogy itt is emberek élnek, vágyakkal, célokkal vagy céltalansággal, ismerős vagy éppen szokatlan helyzetekben.

Gyakran én is hangosan mormogtam a könyv fölött, hogy igen, ez a sztori velem is majdnem pont ugyanígy esett meg. Például a Csengőfrász ezek közé tartozik. Mindezt azonban sokkal kifinomultabb irodalmi nyelven teszi annál, mint ahogy a molyos karcaimban szoktam tenni.

Ha negatívumot kellene kiemelnem, akkor egy dolog jut eszembe. Pál Dániel Levente történeteiben végig az idegen közegbe szakadt értelmiségi nézőpontjából láthatjuk az eseményeket. Egy-két esetben azonban kilépett ebből a keretből, és mintha egy másik elbeszélővel szembesülnénk.

Ilyen például az az eset, amikor alkalmi Harry Potterként egy lépcsőház alatti tárolóban próbált áttelelni. Ezt a történetet vagy hallotta, vagy kitalálta, de nehezen tudom elhinni, hogy egy középosztálybeli értelmiségi sajátja lenne. Igen, tudom, hogy a magyaróra legalsó szintje a lírai én és a szerzői én megkülönböztetése, de még ezt figyelembevéve is ezek a történetek kilógtak a könyvből, nem bántam volna, ha más, hasonló terjedelmű beszámolóhoz kapcsolódóan inkább megőrzi az egyes szám harmadik személyű elbeszélőmódot.

Így ugyanis számomra ez a megoldás felesleges művészieskedésként hatott, mintha a szerző kötelességének érezte volna, hogy egy tipikus nyóckeres lakos szerepében pózoljon két-három történet erejéig. Mindez azonban azt hiszem csak engem zavart, és ezért nem is fogok elvenni a csillagozásból.

Az azóta eltelt idő még egy fontos erényét hozta elő a könyvnek. Az a józsefvárosi világ, amelyet Pál Dániel Levente felskiccelt, eltűnőben van, így gyakorlatilag krónikásává vált ennek a közegnek. A budapesti ingatlanárrobbanás ugyanis megtette a maga hatását. A roncstársadalom egyre jobban visszahúzódik a Kálvária téren túlra is, a környéken olyanok jelennek meg, akiket még Pál Dániel Levente sem láthatott. A strichelő prostik átköltöztek a bulinegyedbe, én már alig találkoztam velük.

A lakástulajdonosok elpasszolják az itteni ingatlanjaikat, hogy a gyorsan jött pénzzel akármit is kezdjenek. A helyükbe magamfajta vékonypénzű értelmiségiek, fiatal párok, a környéken tanuló egyetemisták és magukat kissé rendbe tévő melósok költöznek, kivéve az önkormányzati tulajdonú lakásokat, amelyekben zömmel még a szegénysorsúak élnek.

A ház, ahol lakom, otthont ad házi őrizetesnek, cigányoknak, rokkantnyugdíjból tengődőknek, lengyel vendégmunkásoknak és magányos háziállat-tulajdonosoknak. De már jön az új nemzedék, jól szituált cigánycsalád, gamerek és informatikusok költöztek be. Hogy aztán a covidválság mennyire fogja ezt a folyamatot megakasztani, nem tudom. A melósok nem panaszkodnak, dugig vannak munkával, de például a mellettem lakó korai nyugdíjas nő, aki egy kocsmában volt feketén foglalkoztatott felszolgáló, már egyre hangosabban és türelmetlenebbül veszekszik az idős édesanyjával, akivel egy fedél alatt él.

És ugyan drogosok és prostik már alig vannak, de lassan a Baross utca minden sarkára jut egy hajléktalan, akik nem szívesen húzódnak be a közeli Dankó utcai menedékbe. Néhány helyen a ledózerolt romos házak helyére újak nőttek ki a földből, akik viszont a már említetteknél is magasabb pénzű lakókra céloznak, saját garázzsal és csillogó belső környezettel.

Ha valaki csak néhány pillanatot szeretne megfogni a nyolcadik kerületből, ha arra kíváncsi, hogy hogyan élnek, éltek itt az emberek az ezredforduló utáni második évtizedben, akkor bátran merem nekik ajánlani ezt a könyvet. Nagyon szórakoztatónak találtam a könyvet, igazán élvezetes és tartalmas volt, jó stílusban megírva.

Elolvastam egy szuszra, nem tudtam letenni. Kíváncsi voltam, a következő sztori miről szól majd, hol játszódik, és közben hol nagyokat röhögtem, hol hosszas percekig elgondolkodtam. PDL úgy bánik a személyes sztorikkal, ahogyan egy jó mesemondó teszi: Szinte mindegyikben van valami, ami az adott helyzeten túlmutat, van bennük emberi érzelem, empátia, életérzés.

A néhány fantasztikusabb, novellisztikusabb történet nem fogott meg annyira, szerintem kevésbé illettek a gyűjteménybe, cserébe a rövid pillanatképeket nagyon tudtam értékelni. Én legendásan süketen és vakon közelekedem, általában el vagyok merülve könyvben-zenében-gondolatokban, de még én is futottam bele egy csomó teljesen szürreális pillanatba pesti éveim során, amik ilyenek voltak, vagy még ilyenebbek is.

A szerzőnek van szeme a részletekhez, nyitott füllel jár, és még ha a sztorik egy részét ő találta is ki fogalmam sincs, mennyi igaz belőlük, és a személyes mesemondás ősi hagyománya szerint egy nagyjából mindegy isakkor is remekül ad vissza apró részleteket, hangulatokat, karaktereket. A kedvenc sztorim magasan a Szavazófülkék volt, de több is megragadt bennem. Lehet, megérne a kötet egy angol fordítást. Véletlenül jutott a kezembe a könyv.

A párom hozta ki a könyvtárból, és le is csaptam rá. A szerzőt nem ismertem még, de a borító és a fülszöveg egyből megfogott. A szerző tényleg ott élt, a valóságban megélt élményeit örökítette meg. Nem hiszem, hogy bármit is színeznie kellett, hogy eladhatóbb legyen a könyve, inkább azt gyanítom, hogy a stílust illetően jócskán vissza kellett fognia magát, hogy ne legyen túlzottan ordenáré a szöveg.

Kis túlzással azt mondhatnám, hogy olvasás közben néha Moldova szociológiai írásai, máskor Örkény egypercesei villantak be. Egyértelműen ajánlani merem azoknak, akiket érdekel a főváros VIII. A könyvtárban láttam meg, s minden előzetes tájékozódás nélkül hoztam haza. Jól tettem, mert kifejezetten élveztem az olvasást. Hosszabb-rövidebb írásokat tartalmaz, melyek mindegyikének helyszíne Budapest nyolcadik kerülete, ahogy az a címből is sejthető.

Egyszerre humoros és szomorú a könyv, hiszen jókat lehet nevetni rajta, de jobban belegondolva elég kiábrándító, hogy mindez valóban megtörténhet. Nem derül ki, hogy melyik történt meg valóban, s melyikhez tett hozzá a szerző, de sajnos mindegyik hihető. Változatos olvasmány. A dzsentrifikáció lehet egy ennél halkabb folyamat.

Minden másra ott van a Bánkitó. Többek között ez is ott áll az Auróra falán, benne napjaink kedvenc szavával a dzsentrifikációval, ami majdnem olyan népszerű, mint a hygge vagy a lagom. És valóban a szegények kiszorulása a városból, és a nyócból épp igen intenzíven történik, rehabilitálódik minden, ott a Corvin negyed, nyugodtan fröccsözhetnek a bölcsészek a Gólyában, és már a Népszínház utcában sem retteg az ember lánya, bár a Szigony utcán azért még mindig nem szívesen sétálok végig.

Azonban a nyolc határozottan tisztul, hogy ez jó-e vagy rossz, az megítélés kérdése, mint ahogy kérdés az is, hogy a könyvben ábrázolt, ma még mindennapos és nagyon is életszagú pillanatképek meddig maradnak meg a körút külső oldalán. Èn szeretem a nyolcat, ott mintha mindig sűrűbb lenne a levegő, és intenzívebb az élet, ott minden megtörténhet és mindennek a fordítottja is.

Otta Mátyás téren, a Magdolna udvar mellett, mikor az idegenvezető épp a muzsikus cigányokról mesél, odakeveredik egy roma úriember és nótára zendít, inkább gajdol, mintegy szürreálisan illusztrálva az elhangzottakat. Vagy a Gólya az, ahol spontán calvadosozásokba lehet bonyolódni, csupáncsak azért mert az elkallódott biciklilámpáim után kutatva az asztalra borítottam a táskámat, és a kiszóródó tollak, edzőcucc, papírfecni, lakáskulcs, miegymás közül kikandikált a Diadalív árnyékában.

Kicsit más lett, mint amire számítottam. Az a baj, hogy prózának próza, rövidnek rövid mind, ami benne van, csak éppen se nem novellák, se nem szépirodalom. Amolyan skiccek, beszédtöredékek, hozzáfűzött érzések, meglátások, helyzetek. Ennyi — semmivel se több. A kötet szerkesztéséből adódóan ráadásul sokszor a sokadik is ugyanazon a témán rugózik. Nagyon mai, nagyon nyócker — tudom, mert laktam ott. Ezért enyém is. Kicsit úgy, mint az utolsóbéli idegen: ráismerek, de el is távolítom magamtól.

Kint is vagyok, bent is vagyok, a szóhasználat néha kupán vág, annyira üt, máskor meg fel se tűnik, hogy mennyire durva, olyan mindennapi. Elég egykaptafa szövegek, de pörögnek, pörgethetők, az ember olvasva is gyorsan befalja. Lépünk tova, tovább, elfelé. Helyzeteket villantanak fel, szóhasználatot rögzítenek, kizökkentenek, meghökkentenek — aztán szépen el is illannak, szállnak tova.

Semmi mély, maradandó mondanivaló. Ahhoz ennek a mennyiségnek valahogy minőségbe kéne átcsapni. A gondolkodás rajta nem kikerülendő. Az én kedvencem A Kálvária téri könnyező Szűz Mária esete lett. A nyolcadik kerület mindig is kitüntetett szerepet kapott Budapest életében. No, persze nem a jó oldalon ; Ez a kötet anekdoták gyűjteménye, mely megtörténhet ett más városokban, kerületekben is, de a legnagyobb valószínűséggel a nyolcadik kerületben futhat bele az ember.

Mivel pár évet éltem a Kőris utcában, ami a dzsungel közepétől nincs messze, így pontosan meg tudtam érteni Pál Dániel történetei. Nincs bennük semmi túlzás. Nem esett bele abba a csapdába, hogy felnagyítva írja meg a történeteket, az olvasók tetszését elnyerendő. Nem azt mondom, hogy minden megtörtén és úgy igaz, ahogy le van írva, de ha az ember beköltözik a környékre, akkor megtapasztalja a kötet valóságát.

Furcsa dolgok történnek ebben a kerületben. Néha én is úgy éreztem, mintha filmben szerepelnék, hiszen ilyen a valóságban nem történhet meg. És mégis.

Nem a Palotanegyed, hanem a Nagykörút túlsó oldala, a Város és a Zóna határa, sok itt ragadt vagy ide sodródott emberrel és sorssal. Élnek itt az őslakos magyarok és cigányok mellett törökök, kínaiak, vietnámiak, arabok, mindenféle afrikaiak, cserediákok, öreg forradalmárok, házfoglalók, háborús menekültek, piti és nagystílű gengszterek és vagy egy tucat vallás és szekta aktív hívei.

Itt van elszórva pár négyzetkilométeren minden, ami a mi régi és ami a mi új Európánk. Itt lakom, ezen a környéken gyűjtöttem legtöbb történetem — ezeket rendeztem könyvvé. Feltárják a több évszázad során kialakult, szinte háborítatlanul megmaradt, emberléptékű utcákat, a rejtett belső kerteket, s elmesélik azokat boldog vagy szomorú történeteket, melyeknek tanúi voltak egykoron. Az elbeszéléseket helytörténeti ismertető archív és mai fotók gazdag gyűjteménye színesíti.

Hogy igazuk van-e vagy sem, döntse el mindenki maga. Parti Nagy újabb novelláiban rengeteg minden történik napjaink és tegnapjaink holnaptalan Magyarországán Tömpemizsértől Budapesten és az elbeszélői tudat álomperonjain át Csőpépig. Véletlen találkozások, vétlen balesetek, szándék nélküli csodák, lépték nélküli dumák. Régi ismerősök. Angyalok és házmesterek. Az anyanyelvi figurák a magyar nyelv korábban nem ismert mélységeit és lehetőségeit tárják elénk. Parti Nagy műhelyében megint olyan nyelvek születtek, melyekben a margón lévők argója, a megalázottak dadogása a legváratlanabb pillanatokban egészül ki a hétköznapok lírájával és a szerző frenetikus leleményeivel.

A karneváli groteszk is így kerül egy szaggatottan pontos vonalba Parti Nagy szociális realizmusával. Ez a civilpróza kegyetlenül pontos lát- és létlelet mindnyájunk mai Magyarországáról. Ebben a regényében a személyi kultusz embertelenségét leplezi le az író. A játékos kedvű kutya a cselekmény kezdetén minden erőltetettség nélkül testesíti meg a háború befejezése után éleződő, tétova reményeket, majd gazdája nyilvánvalóan törvénytelen bebörtönzése után hiábatartó várakozásával, szűkülő mozgásterével, sorvadó vitalitással, idő előtti pusztulásával megintcsak jelképpé magasodik: a megalázott, halálra kínzott ártatlanok sokaságának szimbóluma lesz.

A kisprózai remeklések művészi vonzereje nem csupán Déry korabeli viszonyokkal dacoló, szókimondó bátorságában rejlik. Az író tökéletesen élt a kispróza kínálta atmoszférikus sűrítésben rejlő lehetőségekkel. Novellái többnyire a székely falu világát ábrázolják, mesei ihletésű, költői realizmussal, mókázással és humorral mutatva be szegénysorsú, de életrevaló hőseit. Szociális érzékenységgel tárja fel a társadalom belső ellentéteit.

Hősei emberi nagyságot tanúsítanak a tragédiákban, s szinte emberfölöttivé magasztosulnak Tüzet vegyenek; Zeng a magosság. Más novellatípusok is szerepelnek a kötetben: népmesei szálakkal átfűtött, pajzán történetek Ördögváltozás Csíkbans a székely falu és lakóinak bensőséges, szeretetteli rajza Mihályka, szippants; A legényfa kivirágzikvagy messianisztikus, a metafizika világába kalandozó írások Ecet és vadvirág.

Tartalmazza a kötet az egyik legérdekesebb, sok vitát kavaró elbeszélését, a Siratnivaló székelyt, melynek romantikus stílusa, az egyetemes emberi kérdéseket kutató mondanivalója új utat jelöl művészetében. Tamási Áronnak ez az alkotói korszaka - amely lényegében az es évekig, a háborús esztendőkig, illetve Budapesten való letelepedéséig tartott - a novellák tekintetében a legtermékenyebb és legjelentékenyebb periódus; részint folytatta a pályakezdés tematikáját, részint megújította kisprózája szemléletmódját, éspedig azzal, hogy látása valóságközelibb, ábrázolásmódja kevésbé áttételes lett, miközben őrizte az egyetemes emberi kérdések megfogalmazásának művészi szándékát.

A valósághoz való közelebb kerülésének legtanulságosabb darabja a külvárosi kocsmatörténet, a Szeder és Butyka, mely a maga "konok realizmusával" a városi létforma kemény bírálata. Tamási valamennyi története végül is az emberség keresésének, a humánus és méltó élet lehetősége felmutatásának egy-egy gyönyörű darabja, főként a játékosság és azon belül is a nyelvi erő eszközeivel hatóan.

Ebben az időszakban kedélye csak ritkán fordul borúsra, hangja tragikusra Pókos magyar; Mikes Kelemenfőleg akkor, ha székely népe sorsa fölé hajol Erdélyi társaság. Az egyik leggazdagabb eszköztárú, legszebben szóló magyar prózaíró világa tárul föl e két kötetből is az olvasó előtt, aki megfigyelheti az író verizmus nélküli realizmusát és tündéri-mitikus látásra való erős hajlamát, érdekfeszítő cselekményvezetését és - újra meg újra - rendkívüli nyelvi hatásosságát.

Ez a stilizáció - mely a népnyelv originális rétegeiből vétetett - kivételes hangulatteremtő erővel közvetíti az író és hősei mondandóját, érzelmeiket, kinyitja az ábrázolás távlatát, ugyanakkor természetessé teszi, közel hozza a költőiséget, a tündériséget, a mitikusságot és a líraiságot. Tamási nyelve hű tükre sajátszerű "ellentmondásosságának": a gond, a baj, a szegénység árnya mögül mégis földerengő életerejének, derűjének, jövőperspektívájának, az Igazítás a világon eltökéltségének.

A történeteket a rejtély, az élet kiszámíthatatlanságának hangulata lengi be, fontos szerep jut bennük egy-egy titokzatos személynek avagy tárgynak. Amellett, hogy szórakoztató olvasmány, a szellem és a valóság paradoxonainak kedvelői is élvezettel forgathatják ezt a könyvet. A közelmúltban megjelent: Hol jártál, mikor az ég zengett? Ezzel egy időben jutott el az irodalmat kedvelőkhöz a Gyémánthó, Végh Antal novelláiból készült válogatásalbum.

Ám akárhányszor a kezünkbe vettük a ragyogó írások sorát felsorakoztató könyvet, úgy éreztük: sok kitűnő novella hiányzik a vaskos összeállításból. Így természetessé vált, hogy csokorba gyűjtsük további emlékezetes novelláit, és megjelentessük az első kötet folytatásaként. Aki elolvassa majd a Vadrózsa című válogatást, bizonyára egyetért azzal: Végh Antal remek író volt. Egyéni hangulata van szinte minden mondatának.

Erről nemcsak a kötetben szereplő írások tanúskodnak, hanem az író valamennyi regénye, szociográfiája, portréja, karcolata is. Ő ugyanis tömören, egyszerűen, és olyan szépen fogalmazott, ahogy csak nagyon kevesen képesek. Jelzői kifejezik az író érzelemgazdagságát, amely nemcsak szerelmes novelláiban, hanem a vidéki emberek életét feldolgozó írásaiban is megmutatkozik. Végh Antal valamennyi alkotásában páratlan eszközökkel formálta meg regényei, novellái szereplőinek portréját, és sajátos látásmódját vetette papírra, sajátos írói eszközökkel Ők mindig meg tudják fejteni a rejtélyeket.

Ám a gangregény egymásba fonódó szálai nem csupán a pesti Csikágó gangjainak, körfolyosóinak, hanem az amerikai Chicago gengjeinek, gengsztereinek, szeszcsempészeinek világába is elvezetik az olvasót. Szerelmek, sötét tragédiák, történelmi korfordulók és ironikus történetek dús szövevénye ez a hihetetlenül sokszínű, fordulatos és szórakoztató kötet. A szereplők a hetedik kerület jellegzetes figurái, olyanok, akikre ismerősként tekint az olvasó.

Ám mindegyikük története egy-egy kalandregény, akár bejárta a fél világot, és három földrészen át menekült sorsa elől, akár soha el sem mozdult a kopott utcasarokról, ahol megszületett. A gangregény komor és mulatságos figurái a Milleneumtól napjainkig lakják be a nyílegyenes utcákat, itt élnek és halnak a városrészben, mely a könyv helyszíne és főszereplője. A kötet lapjain száz év repül el a Csikágó fölött.

Meg egy bagoly. Janusz Glowacki mintha újra meg újra ezt kérdezné. A Légyvadászat elfojtott irodalmi ambíciókkal kereskedelmi levelezővé lett Wlodekje irreális álmokkal csitítja kisebbrendűségi érzéseit. A Kétszemélyes torokfájás Pawelje azért nem tud beilleszkedni a társadalomba, mert nem szerezte meg közgazdasági diplomáját; Heniek azért lesz csavargó, mert nincs elegendő iskolája, hogy a gép mellett dolgozhassék.

József és Putifárné mai történetében, a Czeslaw Palek megkísértésében is hasonló konfliktus sodorja Glowacki hősét a tragédia felé. Az életformáról, elrontott, meghasonlott életekről van szó Glowacki elbeszéléseiben. Hősei hivatkozhatnak szépen hangzó mentségeikre, az író nem menti, nem mentheti fel őket, hisz túlságosan is keresik a könnyű érvényesülés kísértéseit.

A félbenhagyott iskolai tanulmányok csak visszatérő jelkép, motívum Glowacki sajátos írói "mitológiájában", melyet máris az érett alkotók művészi következetességével épít fel. Glowacki a fiatal lengyel írónemzedék egyik legerősebb egyénisége.

Andrzej Wajda nálunk is nagy sikerrel játszott Légyfogó-ja kötetünk címadó elbeszélése, a Légyvadászat alapján készült. Hogy az olvasók kedvtelve és évtizedeken át nem lankadó, szíves érdeklődéssel olvassák is egy kortárs elbeszélő képzeletünket fellobbantó "meséit"; mert közben ösztönösen érzik, hogy nem mese az, amit a kezükben tartanak, hanem egyfajta halálosan komolyan veendő látlelete a közös emberi létnek, amit az író, a lélek ősi természetgyógyásza azért vetett papírra, hogy szívünkben megtisztulva elviselhessük azt, amin változtatnunk egyébként nem lehet.

Válogatottan jó írások Lázár Ervin e kötetbeli elbeszélései. Két regénye jelent meg eddig nálunk, A végső ok: Zanzibár és az Efraim. E kötet elbeszéléseinek középpontjában is mindig korunk valamely fontos, a gondolkodó, a világot értelmezni kívánó ember számára elkerülhetetlen, olykor megoldhatatlan konfliktus áll. Önéletrajzi kisregényében, A szabadság cseresznyéi-ben a totális német állam viszonyi és a második világháború eseményei határozzák meg az alapvető kérdést: az egyéni szabadság lehetőségeinek felmérését - általános szinten.

S az olvasók rátaláltak az üzenetre. Ez a mostani kötet is ennek a gondolatnak a jegyében állt össze. Történetei megint útközben születtek, s megint úgy mesélnek, hogy remélem, az olvasónak vágya támad a Lábujjhegyen-t is fellapozni újra meg újra A romantikus pátosz mellett a derű is jelen van Jókai írásaiban, számos korabeli anekdotát sző bele meséibe.

Az író többször visszatér a székelyföldi hadjárat eseményeire. Mítoszt font Gábor Áron ágyúöntő mester alakja köré, s emléket állít Sepsiszentgyörgy hős asszonyainak. Az elbeszélésekben csaknem mitikus alakokká növekednek a szabadságharc egyszerű katonái is, akiknek minden csatáját és harci tettét a nemzet rokonszenve és romantikus lelkű honleányok együtt érző aggodalma kíséri. Az elbeszélések hősei átfogják az egész orosz társadalmat a félkegyelmű koldustól a társadalmi kiváltságokat élvező, magasan kvalifikált értelmiségiig, a világra eszmélő kisgyerektől a haldokló aggastyánig, az apácalelkületű elvált nőtől a szenvedélyes szerelemre vágyó, magányos homoszexuálisig.

A történetek együttérzést váltanak ki vagy ironikusak, könnyeket fakasztanak vagy nevetésre ingerelnek, de sosem akarják megmondani az ,igazságot": a szerző az értelmezést az olvasóra bízza. Ljudmila Ulickaja, a ,szoknyás Csehov", a csak rá jellemző stílusával, egyéni látásmódjával egyetemessége mellett a kisprózájában is a legnemesebb orosz irodalmi hagyományok folytatója.

A kísérleti lélektan azt javallja, hogy amikor ürügyekkel akarunk élni, olyan dolgokra hivatkozzunk, amelyek lépten-nyomon előfordulnak az életben. Ha például vacsorára vagyunk híva, s nincs kedvünk elmenni, hozzunk föl egy ártatlan betegséget. Fejfájás, nátha stb. Minthogy ezek a betegségek a leggyakoribbak, nyilvánvaló, hogy - a valószínűségi számítás alapján - el is hiszik. A történetekben a méltán világhírű, sajátos látásmódú, zseniális író legjobb formáját nyújtja: a morális problémákat szellemes-ironikus formában közelíti meg, szinte észrevétlenül adva kíméletlenül pontos jellem- társadalom- és korrajzot.

További információk, értékelések és idézetek a moly. Állj közénk és válassz a több, mint Megvan nekem Olvastam. Horváthné Pozsonyi Gabriella. Több humorra számítottam, jópár történetnek nem volt értelme. Vadrózsa Végh Antal. Csikágó Békés Pál. Légyvadászat Janusz Głowacki. Kisangyal Lázár Ervin. Lábujjhegyen Schäffer Erzsébet. Hazugság Kosztolányi Dezső. Geometria Ian McEwan. Rukkola értékelés.