Konyv: 27 keptelen tortenet - Mesek felnotteknek


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 472511249
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 14,69

MAGYARÁZAT:

Vannak köztük olyanok, melyek megborzongatnak a forróbb napokon is, mások pedig megmelengetik a lelket, ha hűvös az idő. Mesék ezek egy varázslatos, néha félelmetes, néha megmosolyogtató világról, amely a mi világunk. Mesék felnőtteknek. Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla Kezdőlap regény, novella, elbeszélés akció, kaland,krimi fantasy, sci-fi antológia Neil Gaiman Al Sarrantonio 27 képtelen történet.

Ajánlja ismerőseinek is! Irodalom szépirodalom szórakoztató irodalom akció, kaland,krimi. Irodalom szépirodalom szórakoztató irodalom fantasy, sci-fi. Irodalom szépirodalom antológia. Kívánságlistára teszem ezt a könyvet! Megnézem a tartalomjegyzéket! Bezárom a tartalomjegyzéket! Neil Richard Gaiman Anglia, Portchester, Ő az első olyan író, aki ugyanazon alkotásáért nyert Newbery Medalt és Carnegie Medalt Neil Gaiman  további könyvei A szerző összes könyve.

Händel Szentkuthy Miklós. Antikvár könyv. Üvegszekrény Bor Ambrus. Törékeny holmik Neil Gaiman. Német nyelvtan középtanodák használatára Gebaur Izor.

A hegyek, amelyek a partvidéket a világ többi részétől elválasztják, fokozatosan emelkednek felfelé, és messziről nézve kellemes, lilás, puha körvonaluk van, mintha felhők lennének. Megfontolt hegyek ezek, ahová könnyen felballag az ember, mintha csak egy dombra menne felfelé, de ezeket a dombokat egy álló napig is eltart megmászni, vagy még tovább.

Calum MacInnes meg én elindultunk felfelé a dombon, és az első nap végére már fáztunk. Nyár közepe volt, de a fejünk fölé magasodó ormokat hó takarta. Azon az első napon egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Nem volt mondanivalónk. Tudtuk, hova megyünk. Szikkadt birkatrágyából és kiszáradt galagonyabokrokból raktunk tüzet: vizet forraltunk és kását főztünk. Fejenként egy marék zabot és egy csipetnyi sót szórtunk a kis edénybe, amit hoztam.

Calum MacInnes széles markába sok zab fért, az én kis kezembe kevés, mire mosolyogva azt mondta: — Remélem, nem a kása felét fogod megenni. Megnyugtattam, hogy nem, és így is lett, mert hamarabb jóllakok, mint egy rendes felnőtt férfi.

Ezt azonban egyáltalán nem bánom, mert így sokáig elélek a vadonban bogyókon és héjas gyümölcsökön, amitől egy termetesebb ember még éhen halna. A magas dombok között ösvényre emlékeztető csapás kanyargott. Ezt az ösvényt követtük, és útközben alig néhány lélekkel találkoztunk.

Egyszer szembejött egy vándorló üstfoltozó a szamarával, amire öreg üstöket halmoztak. A jószágot kantáron vezette egy lány, aki mosolyogva nézett rám, mert kisfiúnak nézett, és savanyú fintort vágott, amikor rájött, mi vagyok, és meg is dobott volna egy kővel, ha az üstfoltozó nem csap rá a kezére a vesszővel, amivel a szamarat noszogatta. Később pedig utolértünk egy öregasszonyt és egy férfit, akiről az öregasszony azt mondta, az unokája — a hegyekből tartottak hazafelé.

Közösen ettünk, és az asszony elmesélte, hogy most született meg az első dédunokája, és rendes szülés volt. Aztán azt mondta, megjósolja a jövendőt a tenyerünkből, ha cserébe megsimogatjuk az ő tenyerét egy kis pénzzel. Adtam a vén csoroszlyának egy síkföldi négypennyst, mire megfogta a enyeremet. Nem szólt semmit, és némán ültünk ott, a felvidék legmagasabb pontján, ahol még a nyári szél leheletében is érezni a telet, mert mindig üvölt, csapkod és késként hasogatja a levegőt.

Amikor az öregasszony végül megszólalt, csak ennyit mondott: — Volt egy nő a fában. Egy férfi lesz a fában. Az ezüst a barátod. Ez valóban így történt, felelte erre Calum MacInnes. Az öregasszony átható pillantással vizslatta a tenyerét.

És nem vár rád sírhely ott, ahová mész. Annyit tudok csak, amennyit elmondtam, és semmivel sem többet. Többet tudott annál, mint amit elmondott. Láttam az arcán. Ezt leszámítva semmi érdekes nem történt velünk a második napon. Aznap éjjel a szabad ég alatt aludtunk. Hideg, kristálytiszta éjszaka volt, az égboltot elborították a csillagok, és olyan fényesen ragyogtak, olyan közelinek tűntek, mintha egy mozdulattal a karjaimba gyűjthettem volna mindet, akár a bogyókat egy bokorról. Egymás mellett hevertünk a csillagos ég alatt.

Szerintem kettőnk közül én kaptam jobb jövendölést. Egy vénasszony locsogása. Semmi igazság nincsen benne. Hajnalban felriadtam. A ködből egy szarvas bámult minket kíváncsian. A harmadik napon átjutottunk a hegyen és megkezdtük az utat lefelé. Kirántottam, de a fémmarkolatot felforrósították a lángok. Erre nem számítottam ugyan, de nem engedtem el a tőrt.

Elszaladtam vele a tűztől és belehajítottam a fegyvert a vízbe. A víz gőzzé változott. Erre a mai napig emlékszem. A tenyerem megégett, a kezem pedig meggörbedt, mintha örök életemben fegyvert akarnék szorongatni vele. Szép kis hősök próbálnak szerencsét a Köd-szigeten! Calum MacInnes felnevetett. Kurta, köhögő nevetés volt ez, minden jókedv nélkül. Ekkor elkezdett esni az eső, és nem is hagyta abba. Később sem. Aznap éjjel megpillantottunk egy kerítéssel körülvett kis tanyaházat.

A kéményből vékony füstcsík szivárgott az égre, ezért hangosan szólongattuk a háziakat, de a kiáltozásunkra nem felelt senki. Belöktem az ajtót, és ismét bekiabáltam. Odabent sötét volt, de faggyúszagot éreztem, mintha nemrégiben oltották volna el a gyertyát. Szívesen megosztjuk veled a zabot, a sót és a whiskyt, ami nálunk van.

És bántani sem fogunk. Az ágy alatt rejtőzködő asszony sokáig hallgatott, majd végül így szólt: — A férjem elvan a hegyekben. Azt mondta, ha idegenek jönnek, azonnal bújjak el, mert ki tudja, mit művelnek velem. A társam átlagos méretű férfi, de esküszöm, neki sincsen más vágya, mint köszönettel elfogadni a vendéglátást, és megszárítkozni. Gyere elő, kérlek! Az ágy alól erre előbújt egy nő, porosan és pókhálósan, de még így, koszos arccal is látszott rajta, mennyire szép, és a szürke por meg a sok pókháló sem tudta elrejteni, hogy még mindig milyen hosszú, dús és mézvörös a haja.

Egy szívdobbanásnyi időre a lányom jutott eszembe, de az én lányom farkasszemet nézett volna bármilyen férfival, míg ez a nő csak a padlót bámulta riadtan, mint aki veréstől tart. Adtam neki egy keveset a kásának való zabból, Calum néhány szárított húsdarabot vett elő a zsebéből, az asszony pedig kiment a mezőre és pár csenevész tarlórépával tért vissza. Utána ennivalót készített hármunknak. Én jóllaktam. Az asszonynak nem volt étvágya.

Szerintem Calum éhes maradt. Elővette a whiskyt és töltött mindhármunknak: az asszony nagyon keveset kért, és azt is felhígította. Az eső lármásan kopogott a tetőn és becsorgott a sarokban egy lyukon, és bármennyire is barátságtalan volt idebent a hangulat, örültem, amiért nem odakint vagyunk.

Ekkor kinyílt az ajtó és belépett rajta egy férfi. Nem szólt semmit, csak bizalmatlanul és haragosan bámult ránk. Lekanyarította magáról bezsírozott köpenyét meg a kalapját, és a döngölt padlóra hajította mindkettőt. A ruhák körül lassan tócsába gyűlt a víz. Nyomasztóvá vált a csend. Calum MacInnes szólalt meg végül. A férfi nem szólt semmit, csak felmordult. A felföldön élők olyan fukarul bánnak a szavakkal, mint az aranypénzzel. A szokásoknak azonban komoly ereje van idefent: aki vendéglátást kér, annak meg kell adni, hacsak a házigazda nem fogadott vérbosszút az illető klánja vagy rokonsága ellen.

A nő — igazából alig volt több, mint egy lány, bár a férje szakálla már őszült, sőt helyenként teljesen fehérbe csavarodott, ezért egy pillanatra azt hittem, azok ketten talán apa és lánya, de nem: a házban csak egyetlen ágy volt, két embernek is majdnem szűk —, szóval a nő kiment a kunyhó melletti juhakolba, ahol az ennivalót rejtegethette, mert zablepénnyel és füstölt sonkával a kezében tért vissza. A sonkát vékony szeletekre vágta és egy fatányéron a férje elé tette.

Calum whiskyt töltött a férfinak. A férfi ránk nézett. A felföldön fújó szél kegyetlen, és folyton korbácsként csapja le a szót az emberek ajkáról, akik végül hallgatag szerzetekké válnak. A férfi összeszorított szájjal bámult minket, majd végül így szólt: — Igen. Ma reggel láttam a hegyről. Ott van. Azt nem tudom, holnap is ott lesz-e. A kunyhó döngölt padlóján aludtunk. A tűzhelyen kialudt a parázs és nem árasztott meleget.

A férfi meg az asszonya az ágyon aludtak, az elhúzott függöny mögött. A férfi kedvét töltötte a nővel a birkabőr alatt, de előtte megverte, amiért befogadott minket és enni adott nekünk. Mindent hallottam, bármit is próbáltam tenni ellene, és aznap éjjel nehezen jött álom a szememre. Aludtam én már szegény ember viskójában, aludtam palotában és aludtam a csillagok alatt, és egészen addig bárkinek azt mondtam volna, számomra aztán mindegyik egykutya.

Aznap éjjel azonban nem így gondoltam. Éppen csak hajnalodott, amikor váratlanul felriadtam, és tudtam, hogy azonnal indulnunk kell, de azt már nem tudtam volna megmondani, miért. Felébresztettem Calumot, de előtte az ajkára tettem az ujjamat, majd némán elhagytuk a hegyoldalba épült kunyhót, és el sem búcsúztunk a háziaktól, és életemben nem örültem még ennyire annak, hogy a hátam mögött hagyhattam egy helyet. Egy mérföldet tehettünk meg, amikor megtörtem a csendet. Tegnap azt kérdezted, ott van-e.