Konyv: A megfagyott ido - II. Ereszt a rendszer


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 230247896
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 17,95

MAGYARÁZAT:

Ugrás a menühöz. Ugrás a keresődobozhoz. Ugrás a tartalomhoz. Kezdőlap  » Digitális gyűjtemény  » Képtár  » Zala Zala sz augusztus. W tfSít, I Hudaptil. A Honvédelmi miniwitef bofy a náplelMetbare kateltjeétteknek M MMiM lirafcM m«. Sokkt tMukvak azóta. A töret metianaég elpárolgott, at. Nemsokára agy éve I«a4, hogy Lublin neve fölszállt a térképről az izgatott képzelet elé éa »oat végre a mienk.

Ardta mffinyi változott. Moat araatuk. Megérkeztünk, megállunk éa ÍMgyaak tovább. Lablia a aáaak éa m aiaft ém után mi ragyujak a gyötök. A pápa bér kéért imádkozó azava ma cádak öl a nagiy nrdomhátbai éa aaai WeJbUftiA mást, mint kogy a békéért harcolunk. Daiaai igazságot ia almraak éa meg kd mutatnunk, hogy senki sem nyuikat boa zánk büntetlenül Ex a béka áfaj amWyér ölnénk éa waavaáaialf kai. I Német aaiedak üldözés kÖtben ár letett Choltn várotón ámíahtak.

A 1 szövetaégaaakuaé. MigMBtés 1. A MMÍ Vtemkt. NMalU aa lftlAi L t a 6. Mrrü» bffanM»ll atUal eeteblb kWateeli a. Feéiéve, ¡ de iMg eaaa aacadra, b«rr e lilllkti ItraaBk mm téatk mtg aa tpkéal eofedílft Aa dfcg i atkaaaAk a liak tluli eljárí». A pol Araeatar btoiyAaa liUa a benyilj. SO Mta. J«M aiiM «oUatoo.

A ai ktaata drb. Föbtdntjry Hát mtt urpttabutKi Grod. Minap mér dUkmik a lawlal ájkart ¡rol, ¿«rm«da»p i-r at tÉ. Ai I dWilfljit a. Kaddaa laMuk ulatk Ida-: taattradra aiaatak. ÍM aaláa a katflMok kivettltik i pailra.

MM» ¡eleot Mag kál a káboraval lagi. Óvadék iMprit. Aa aataáyai aaak aa kaáal ka gyet! Hkgy MlkNaak. Saá tlaca rila. Oétrák Mb87 arj! Maga, a legnagyobbrészt roiáánokból álló ötvenedik gyalogezred négyet foglalt el ezen müvek -közöl. Az fvangoiad körüli félkör jelentékenyen szűkebbre szonilt. Tovább keletre a Wyeprzig az ellenség tartja állásait.

A Wyeprz és Bug közölt folytatják az üldözést. Höfer ákáhnnmgy Berlin, augj 2. Német hiva-talos. Keleti hadszíntér: Mitant csapataink tegnap küzdelem után elfoglalták A Várok ; általában] sértetlen. Lomhától északnyugatra csapataink több helyen megtörték az ;oroszok szívósí ellen báli ását és elérték a Narew folyót. Varsó előtt k helyzet változatlan. Délkeleti hadszíntéri Július tizenharmadikán Podzam-cenél elfoglalt magaslatokkal északra szomsaédos területen Woyrsch vezérezredes csapatai tegnap hetes harcok kő- i ji i i zőtt aa etdös területen át kelet felé nyomaitok előre.

I vangorod előtt ontrák-magyar csapatok «yöielnei harcokat vívtak, a vár kfttrtyl a félkor ¡mind:. A Bug mellett elértük Dtíbienkától északra eső vidéket Az osztrák-ma-gyar csapatok Vladimír, IVo-linskától délnyugatra nyomulnak a Bogon át. Kraká, aug. A külügymimsi-terium taMljlittt és inost kiadta mindazok Jelejitösebb aemattblsi jogait-léseket Iamelyekjet elenaégmnk követtek cl a rovásunkra A füzet ötvenöt okmányt tarts ha at At orosz I kadflgy miniszter bejelenti Vahi fŐladáaAt.

Németország k Stonai szempontból minden mis állás fölött áll. Ezután Sa tanow külügyminiszter szó Iáit föl s eaeki il mondta : Itáliát, mely gondos atókéa zitáe után akkor lé ttt akrióbs, mikor ennek órája ütött, 4 — I Oroszország részér a legmelegebben üdvözli Majd megrója Németországot a mérges gázok használata miatt. Kizsutalja, hogy s, szövetségesek a Dardanelláknál biztos léptekkel nyomulnak ¿lőre. Vlazéit Saerbta hajlandó Bul-gáriával uctobcn ujabb áldozatot hozni.

A dumát a eirl akáa érteitáiUo tagat f dAlatáa A? At BKtferem és s kamtok ttuWva írottak. Francia midiin. A támadást visszaütök, Lingenkopfon szintén megújulnia Mrc. A falak at báOutil kk] hogy nsaanMrn tiaáf-vuli, dolgon történhettek faata napok óta nincs. Kosztela Kálmán, a 3-ik kőz. Kosztela zászlós bátorságávai aeacut a jelentékeny túlerővel szemközt álló századot mentette meg a bekerítéstől, hanem az ellenségnek tartalékunkra támadásét is meghiúsította.

Az eved« oek már Harc q végkimerülésig. Szőke Sándor a Ea a példa hatóit az egész rajvooaira. Meg fis sebesült ekkor, de végső kimet ütése lg bennmaradt a tűzvonalban. Elörseasaetcls köebeo egy pajtából meglepően támadt reá az eleség. Lekürdöttn aa ellenMget és 20 oroszt jfogiyul is ejteti Minden más ütkŐsetábee jU vitézi £s körültekintő volt Űrben őrsaaster. Évy Ízben rajával elhallgattatott egy ellenséges gépfegyvert, amely ettenüek intézett oldaitámadátt támogatott, mire áHslásol rokamra leketett Ín-dufouok.

L oszt ezfit vitézségi érem. Hazulról száll a stives üzenet. Harcos magyarság ég legyea veled A győzelemben. Az {gazság győz és ti véditek Ellenséges föld messze kérccie, I Ti véditek hős, büszke véreim! Mienk kdl legyéÜ mégis a babér! Csak b mi ügyünk ülhet diadalt Ellenséges föld Véres csúcsain, Fel győznlessre én bős ifjaim I Hurrái Előre I lódul a roham, Elsöpör mindent, mint dühös folyass. Magyar fink, kaieoa félistenek. Utána yéiséar [András sssslfsieasrsaál atya ünnepi nánfcblÉ tartolt.

As ünnepi szertár-pns í órai BtánUval zárult be. Kei vas cikket közöl a lap as Állat karórát i ü]a M érl? A könyvszemle Üj. Wijas ess Gy piának, A színház és a háború cimü tar utmány Ival foglalkosik. Mutatváayaas not njyeo kÜid a tiadohiva-tal: Budapest, Üity szaéó. Á vsillsa- As köi oktatásügyi miniszter a követke ő tanít ók al, Illa Ive tanítónőket nevezte jkitbflCsai r.

Beliosltt Lipót a Mihalils jáoos Rédey Oyala dmnetoe apát, vesspréaaaaegyo székes egykási Sagyprápoetaak a király ss ojeként lomáayoeU Ömekósága tőkkai Nagy kaaizsára és aasÉ év jaenár kavéksm a katk. Hada« gálya« Hivatal, jHaéaplfl, IV. Hosszú kónspo-kst töltött a kareásesőn, ahonnét rövid szabadságra elbocsájtották ás eköeben adta a szerelem a hősnek kezébe á fegyvert. Elvannntt Folyó hé 2-én este H. A »Svr-sődesbee biztosított elmondási idő mkdeo esatbee lőaasif. Teresessetes rendkívül gasdag eeénenvaa pezsgő fürdői pedig elsőrangú gyógyfürdővé avatják, melyben a szívbetegek megtaiaikatják minaazl, amit küll dá fürdő e tekintetben nyújthat így fölöslegessé válik, hogy a nőbetegek, szívbajosok, valamint cvuzban és vér-azegeoysagbao szaávndők külföldi fürdőkel keressenek föL Hidmgvizgyógyintézete a leg-modernebb bereedeáaaü.

Szép fekvése és a körülövező sürü fenyves erdeje És ósoodns levegője veióaagga! AdomshsybtL A aagykenéeeM Táskásak réssv. HU még Ml it vamk MM? Hát at ilyennek ne legyen jogs üdülői, magát kipihenni, a további munkára uj erőt gyűjteni I - fí Nincs ma olyan ember, nem is tehet, aki nem a legnagyobb hála, szeretet és tisztelet hangján beszélne dicső katonáinkról, kik egész?

Elfárad sm, kimerült tm, szemem kexdte felmondani a szolgálatot.

Mikor jó sorsom, írói pályám kezdetén engemet közelébe vitt, akkor ő már vége felé járt a maga pályájának. Nagy művét, elbeszélő munkáinak koronáját, akkor már pár éve befejezte volt. A Zord Idő sziklatömbökből fölépített vára már állott s benne tanyázott az író zord szelleme, hogy onnan utoljára még egyszer kiszálljon hősi csatákra: a iki kiegyezés harcaira.

Ezt a feladatot tartogatta még számára a gondviselés. És mikor ezt elvégezte, akkor addigi élete útján megfordult és lassan elkezdett kifelé ballagni az életből és sikerült neki majdnem észrevétlenül kiosonni. Olyan betegséget küldött rá a sors, a mely lassan szerelte le, egyenként szedte le róla fegyverzetét s aztán átadta testét a mulandóságnak, szellemét nekünk. Mert ő sohasem volt a sietés embere.

Lassan mozgott, lassan járt, lassan beszélt, lassan gondolkozott és lassan dolgozott. Semmit sem ötletesen, hanem mindent lassan, megfontolva, biztosan. Ezért súlyos minden szava, ezért nehezek mondatai, ezért érezzük néha tehernek gondolatai tömegét; ezért komor neki az élet, melybe mélyebben lát a vizsgáló, mint a gyönyörködő szem; ezért komorak és tragikusak a koncepciói s ezért nehézkes és szinte barátságtalan a stílusa, olyan nehézkes, mint ő maga külső megjelenésében volt.

Ha az ember mellképét nézi, az a benyomása, hogy egy termetes atlétával áll szemben. Domború és hatalmas mellkasa felett egy impozáns nagy fej ül, húsos arccal, kemény vonásokkal. Pedig ő alacsony, zömök ember volt, csak a feje volt nagy, lakása egy nagy, átfogó elmének, barlangja egy zord szellemnek. És melle volt termetes, palotája egy nagy, nemes és jóságos szívnek, amely ny ájasan nézett ki rád két ártatlanul világba tekintő szem ablakán.

Ilyennek láttam Kemény Zsigmond bárót, amikor életemben először állottam előtte a régi falusi korcsmaudvarhoz hasonló sárga házban, a Ferenciek-terén, szemben az egyetemi könyvtárral, ahol az Emich-nyomda volt s az emeleten a Pesti Napló szerkesztősége. Nem életrajzot kell itt írnom, nem is tanulmányt a nevezetes íróról, sem nem esztétikai értekezést műveiről, hanem csak emlékezést az emberről, akinek közelében élete legvégső szakában töltött em egypár esztendőt.

Azt az embert keresem emlékezetemben, akit én szemtül-szembe láttam, akivel mint főszerkesztővel is csak keveset érintkeztünk, aki a két udvari szobában elhelyezett szerkesztőséghez csatlakozott utcai szobákban lakott, nekünk mint egy szentélyben, ahol, ha beléptünk, úgy éreztük magunkat, mintha, mielőtt benyitottunk volna «a báróhoz», a sarunkat is az előszobában levetettük volna.

Ő volt nekünk levitáknak a főpap a szentélyben. Ő maga is csak ritkán jött ki közibénk a szerkesztőségbe, ahol nem sokan ültünk Királyi Pál felelős szerkesztő vezérlete alatt. Én Salamon Ferenc örökében aki a hivatalos lap szerkesztését vette volt át. Azután Greguss Ágost, az esztétikus, és Deák Farkas, a történetíró, továbbá Lázár Kálmán báró, aki egy a m adarakról plagizált könyv révén akadémikus lett.

Utóbb Körösi József, akit elvittek a Fővárosi Statisztikai Hivatal élére, Loew Tóbiás, ki elég fiatalon halt meg mint királyi ügyész, Asbóth János, később képviselő és akadémikus. A bárót lakosztálya előszobájában őrizte hű és zsarnoki inasa, Komlósi László, méltó utóda a mitológiai cerberusznak, mert a báróhoz csak az ő testén keresztül lehetett hozzájutni s akkor is nehezen.

Az íróvilágban csak a László néven volt forgalomban. Ott lakott a báró közelében te rmetes feleségével, akit Morvaországból hozott volt magának, ahol mint huszár garnizonban volt. Szép szál ember volt, hatalmas bajusszal, két gyanakvó szemmel, melynek vizsgálatát nehéz volt kiállani. Ha azonban túl volt az ember rajta, természetesnek találta és a sors bölcs rendelkezésének, hogy ez a félelmetes, kemény ember őrizte az előszobában szelíd és lágyszívű geniális gazdáját alkalmatlan látogatók ellen.

Mert aki egyszer Lászlón túl jutott, annak a bárónál már nyert ügye volt. Hihetetlennek látszik, hogy ez a - szinte a naivitásig jó ember két szelíd szemével mint acélfúrókkal tudott behatolni az emberi lélek rejtelmeibe. Részvét, emberszeretet, méltányosság és megértés töltötte el szívét embertársai iránt, kik a küzdő és tolongó sokaságból elébe kerültek. Azokon azonban, akik arra vállalkoztak, hogy embertársaik s a haza sorsát intézzék: se kosztüm, se dekoráció, se szavalat, se póz nem segített: ha történeti alak, ha élő kortárs volt: az ő szeme behatolt lényének, érzésének, szándékainak és célja inak legrejtettebb zugaiba is és mesteri kézzel állította össze, akár elképzelt alakjainak, jellemét.

Tudnivaló, hogy Kemény Zsigmond éjjel írta regényeit. Egész éjeken át dolgozott, feketekávéval ösztönözve szelleme és teste éberségét. Sőt ha virradni kez dett s a hajnal kezdte megfesteni ablakait: bezárta a táblákat, a redőnyöket, hogy lámpája szerény fényénél és elméje vakító fényénél egyéb világosság ne zavarja munkáját.

Az éjszakai csendre volt szüksége, hogy bírói tisztét háborítlanul teljesíthesse, é s ebbe se a nappali fény, se a városi zaj, se a napi kérdések által rángatott közvetetlen élet bele ne szólhasson. Nappal, ha Lászlón keresztül bejutottak hozzá, vagy valahol az utcán, vendéglőben, képviselőházban elcsípték, nem tudott ellenállani kérelmezőknek s zaklatóknak.

Éjjel, munkája ihletett óráiban viszont neki nem tudott ellenállni se ember, se kor, se történelem, se képzelete alkotásai. Elméje röntgensugarakkal penetrált mindent. Munkáit jóformán inkább vésővel írta, semmint tollal. Egy napon ifj. Lendvay Mártonné Láncsy Ilka, a Nemzeti Színház naivája, izgatottan és kisírt szemekkel benyit a szerkesztőségünkbe, ahol akkor egymagam voltam.

Folytatólag és hangos sírások közt előadja panaszát, amelyért orvoslást keres. Radnótfáy Sámuel, mint király i hivatal s Erdélyből a főrendiház tagja, egy elég termetes, sánta ember, akkor a Nemzeti Színház intendánsa, hallatlanul megsértette. A művésznő, tizenhárom éves szolgálatára hivatkozva, gázsijavítást kért tőle, amit a nagyon takarékos intendáns megtagad ott tőle. Lendvayné nem tágított és sírva sorolta fel érdemeit, sikereit, hűségét és más tagok nagyobb fizetését és a többi.

És mit felelt az a kegyetlen ember. Azt mondotta neki: «Nekem itt nem nyafoghat! Mi adjunk neki elégtételt. Én természetesen elejbe terjesztettem a bárónak az ügyet, aki megsajnálta a művésznőt, előszedetett velem törvényt és statutumot a Nemzeti Színházról s megíratta velem az elégtételt, mely meg is jelent a Pesti Naplóban. Másnap keresztül kellett mennem a főszerkesztő szobáján s ott látom Radnótfáyt hevesen gesztikulálva, de csak annyit hallottam a báró ajkáról: «Oh, azok a fiatalok!

Megsajnálta az intendánst is és azután behívott, ismét előszedtük a törvényeket s megíratta velem az elégtételt Radnótfáy számára is. Az a csodálatos szív, melyet én mindig árvának tartottam; az a csodálatos elme, mely az életben jobban meglátta az árnyakat, mint a fényt s a történelemben a tragikus tájakon szeretett járni; ez az ember, aki önmagával szemben mindig közömbösnek látszott: áldott vaj volt, melyet mindenki a kenyerére kenhetett, akinek bánata, sérelme, panasza volt, aki igazságot, méltányosságot és részvétet keresett akár kis dolgokban, akár nagyokban.

Ismeretes az az eset, amikor Prottmann, a rendőrfőnök, két rendőrtisztet küldött hozzá, késő este a Pesti Naplónak egy cikke miatt, melynek törlését a cenzura - persze előzetesen - követelte. A két rendőrtiszt a bárót már ágyban találta és kezdte neki magyarázni a félelmetes Prottmann úr intézkedését. És beszéltek, beszéltek s egyszerre csak elhallgattak s megdöbbenve egymásra néznek. Amíg ők beszéltek, a báró - elaludt. Ott feküdt, mint a szendergő tiszta lelkiismeret. Csináljanak Prottmannék vele is, cikkével isamit akarnak.

Az már az ő dolguk, ő maga elvégezte a magáét. És a két rendőr halkan, óvatosan felállt és kiosont a szobából, és képzelni lehet, hogyan tett jelentést főnökének a különös, hallatlan esetről. A bárónak pedig reggel eszébe jutott, hogy milyen látogatói voltak. Hozatja a Pesti Naplót, a cikk benne volt és - csodálatos dolog - semmi következménye nem lett. A nyugodt lelkiismeret e képe leszerelte Prottmannt és embereit is. Nekem elfelejthetetlen emlék az a pillanat, amikor a szerkesztőségben munkám fölé hajolva ültem s egyszer csak érzem, hogy egy kéz ereszkedik fejemre s elkezdi simogatni a hajamat.

Fölnézek, s a báró áll székem mögött és végtelen szomorúsággal néz rám és csak simogatja a fejemet. Mi baj van, báró úr? És ő némi hal lgatás után nagynehezen - hiszen egyébként is igen nehézbeszédű volt már akkor - elmondja a dolgot. De én maradhatok a Naplónál, ha akarok, ha pedig n em akarok, Emich Gusztáv kiadó indít nekem hetilapot, amellyel teljesen én fognék rendelkezni. Én azonban nem akartam sem egyiket, sem másikat. Ő még egy darabig tovább simogatta a fejemet, azután lassan, szó nélkül elment.

Ez volt a búcsúnk egymástól. M ikor először álltam előtte, azzal fogadott: «Én magát nem azért szerződtetem a Pesti Naplóhoz, hogy itt újságíró legyen, hanem azért, hogy havi száz forint fizetése legyen, abból megélhessen és drámákat írjon. Igen szomorú félóra volt ez. Mintha egy hegy oldalán álltunk volna ketten. És indultunk, éreztem, ő lefelé, én nem tudtam, fölfelé-e. Bizonyos, hogy akkor köttetett meg róla a borzalmas alku: a testéről gon doskodnak becsülettel, a szellemére - « nem reflektálnak többé».

Azután nemsokára visszavonult egy városmajor-utcai kerti villába, ahol még egyszer felkerestem. Az udvaron sétálva találtam. Nekem úgy rémlett, rab, ki mindennapi sétáját végzi. Mosolyogva fogadott, dadogva mondott pár szót, nekem elszorult a szívem.

Hamar elbúcsúztam, megbánva, hogy ott voltam, megfogadva, hogy soha többé nem keresem fel. Mert szép látvány, festői és érdekes egy vár romja. De nem annak, aki pompájában, erejében, élete fén yében látta a várkastélyt. A kijáró kapu előtt meg kellett állnom. Meg kellett törülnöm a szememet, úgy léptem ki az utcára, ahol az élet tovább folyt, nála nélkül, aki pedig egy ideig tápláló forrása volt a magyar közéletnek.

Nem tudom, élt-e valaha még valaki, akiben két nagy ellentét ilyen csodálatosan egyesült. A leghatalmasabb elme a leggyermekibb lélekkel. Olyan naiv, az együgyűségig meghatóan naiv tudott lenni az az ember, akinek elméje az emberi lélek minden titkos utait tudta és aki biztosan járt a lélek misztikus útvesztőiben.

Egy időben Szentiványi Károllyal a képviselőház elnökével járt ebédelni a néhai Frohner-vendéglőbe. Egyszer engemet is magokkal vittek s hárman ebédeltünk. Mindketten szerették a finom asztalt s az egész idő alatt arról folyt a beszélgetés, hogy mikor együtt utaztak, itt mit ebédeltek, hol ették a legjobb osztrigát, s egyáltalán hol mit ettek, amire érdemes visszaemlékezni. Egyszer aztán megunta a vendéglői kosztolást, háztartást rendezett be magának.

De nem sokáig élvezte, feloszlatta és finom porcellán asztali készletét száműzte a pincébe. Egy napon odalép hozzám a szerkesztőségi asztalom mellé s ravasz mosollyal így szól: Becsaptam az inasomat! A gazember lopja az edényemet a pincéből és azt hiszi, hogy nem tudom. Pedig - tudom! Más alkalommal azzal keresett fel asztalomnál, hogy Vajda Jánost meg kell választani a Kisfaludy-társaság tagjává. Vajda akkor éppen egy szélsőbaloldali újság vezércikkírója volt s szabad folyást engedett impetuózus természetének.

Hiszen lelkében folyton két vadállat csatázott: a cinizmus és a fanatizmus.