Konyv: Az oszinteseg jutalma


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 472399315
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 16,30

MAGYARÁZAT:

Stephen King rajongói - új oldaláról ismerve meg kedvenc írójukat - ezúttal bepillantást nyerhetnek abba, hogyan is készülnek az általuk olyannyira kedvelt, izgalmas, annyi kellemes-borzongató percet szerző művek. Szerencsére King felépült. Lábadozása idején írta meg, pontosabban fejezte be az ben elkezdett, majd félretett művét, Az írásról-t. King ezúttal nem borzongatni akarja olvasóit, hanem elmeséli, hogyan vált íróvá, és bevezeti őket a szakma rejtelmeibe.

A tőle megszokott lendületes stílusban, humorral átszőve beszél életéről. Beavatja olvasóit műhelytitkaiba, és saját elbeszéléséből vett részleten szemlélteti, hogyan zajlik nála az alkotás folyamata. Mindeközben arra is szakít időt, hogy írásra buzdítsa arra hajlamos olvasóit, ellátva őket jó tanácsokkal. Az írásról. Stephen King. Jelenleg nem rendelhető. Raktári kód:. Eredeti megnevezés:. Méret [mm]:.

Tömeg [g]:. A zongorista. Władysław Szpilman. Coco Chanel. Henry Gidel. Az utolsó királynő. Clive Irving. Chanel a Riviérán. Anne de Courcy. Egy nőnek legyenek tervei. Maye Musk. Ismerje meg a szerzőt. Stephen Edwin King Portland, Maine, Negyvennél is több nyelvre lefordított művei több mint millió példányban keltek el világszerte, a legtöbb művét meg is filmesítették.

A kívülálló. Az Intézet E-könyv. Éjszakai műszak. Tortúra E-könyv. Szóljon hozzá Ön is. Kedves Edit, sajnos ennek a kötet az újrakiadása jelenleg nem szerepel a terveink között. Köszönjük a megértést! Üdvözlettel, Európa Könyvkiadó admin.

Nagy Edit. Tisztelt Kiadó! Ez a könyv jelenleg nem rendelhető. Érdeklődöm, hogy a jövőben lesz-e rá lehetőség. Köszönettel: Nagy Edit. További hozzászólások betöltése. Elállási felmondási nyilatkozat. Elérhetőségeink: Email: online europakiado. Készítette: Overflow.

Milyen jó volt, hogy a játszótereken szinte mindennap fociztunk. Jó volt, hogy sok a gyerek, s valakinek mindig volt labdája. De ha nem, szinte mindenhol volt trafik, ahol lehetett kis gumilabdát kapni, darabra fruttit, szál cigit, apró Boci csokit, bérlettokba csúsztatható képeket a nagy sztárokról s a dörzsöltebbeknek nyugati magazinokat is a pult alól. Az jó volt, hogy egyik héten délelőtt, másikon délután volt tanítás, és hogy tudtuk, hol laknak a barátaink, elég volt egy füttyjel vagy csak felkiabálni, hamar összejött a csapat.

Az is jó volt, hogy a hatvanas évek végére a legtöbb iskola koedukált lett, még ha sok gond is volt a lányokkal, de azért nélkülük sokkal unalmasabb lett volna az élet. Igen, az örök ifjúság: mámorok, bánatok, a drága kíváncsiság! Milyen jó volt gyűjteni valamit. Nem pénzt s már nem is fémet ezzel is a békét védedde papírt igen — külön a fekete-fehéret és a színeset. Talán kilónkért egy forintot? Még most is érzem, ahogy a spárga durván belemélyed az uj­jaimba, ahogy cipelem az öt-hat kilós csomagokat.

S a pénzt rögtön el is költöttük: rágóra, fagyira. Gyűjtöttünk bélyeget, úgyhogy a Nyugatról érkező borítékok kettős terhelésnek voltak kitéve: gőzölték az éber belügyérek, aztán mi is, hogy leváljon a bélyeg. Népszerűek voltak még a kártyanaptárak, ezek csereberéje nagy élvezet volt.

Az ászok persze az új esztendőt lenge öltözetű hölgyekkel reklámozó vállalatok, intézmények naptárai voltak. Hogy kéklő ékkő a szép nő, azt Kosztolányi nélkül is tudtuk. Milyen jó volt, hogy alig tanultunk, valahogyan mégis elértünk nyolcadik végéig, a legtöbben mentünk tovább gimnáziumba, szakközépiskolába.

Az úttörőcsapatot például, amelyet egy szovjet partizánlányról neveztek el, akinek a nevét senki nem tudta kimondani. Zoja Kosmodemjanskajának hívták, és a németek végezték ki. Hogy van olyan verzió is, hogy a helyi honfitársai tették el láb alól, mert azért küldték a frontvonal mögé, hogy pusztítson el mindent, például őket is, nem hallottunk.

Ez általában meg is történt. Eszünkben sem volt meghódolni, meglehet szemteleneknek mondtak, de már szabadok voltunk. Mi nem néztük a felvonulásokat sem, a kongresszusi beszédeket sem: akkor is fociztunk. Jó volt az egészről nem tudomást venni. Kádár János nevét hallottuk, de az egész vircsafttal szemben belengte a várost valami lengedező megvetés.

Abban a korszakban Brezsnyev meg Kádár voltak a főelvtársak. Tudtuk, kik ők. Naponta születtek viccek: Brezs­nyev, Kádár meg Nixon utazik a repülőgépen. És ez jó volt. Ezek a viccek aztán sorjáztak a románok, kínaiak, keletnémetek kárára is.

És jó volt nevetni Hofi viccein is, mert nem értettük a lényeget. Pedig azok a poénok is mindig erre tekeredtek, hogy röhögni a rendszer mellett is lehet. Jó volt moziba járni, megszállottan és naivul bámulni a hősöket, a tájakat.

Itáliát, Párizst, a Riviérát, Amerikát. A vadnyugatot. Jó volt bejárni lovon, motoron, autóval a vonzó tájakat. Megfürödni napkeltében, tengerben, női szépségben, nevetésben. Lám a Nap nevet, s a völgy felett a Hold! Jó volt álmodozni az autókról, néha elmenni a Gellért Szállóhoz. Itt álltak a legjobb kocsik, Mercedesek, nagy Opelek, s milyen szerencse volt, ha állt ott egy Ferrari, egy Porsche!

Egy Citroën a DS sorozatból. Ilyen futurisztikus küllemű autót elképzelni is nehéz volt. Tíz évig minden francia filmben szerepelt. És Fantomasz! Az az autó olyan gyönyörű volt, mint Brigitte Bardot, olyan vonzó, mint Alain Delon, és olyan bizarr, mint egy felrobbanó korallzátony Óceániában.

Árulnak egyet itt nem messze. Tízmillióért egy páncélozott szállító harcjárművet PSZH kapok. Hétszemélyes, talán lehet rá családi kedvezményt kapni. Kár, hogy már kifutottam az időből. Jó volt tévét nézni is. Eseményt jelentettek az Angyal vagy az Orion űrhajó kalandjai. Vártuk, hogy kezdődjön már. Jó volt, hogy nem lehet választani. Jó volt, hogy nem ismételték, jó volt az érzés, hogy csak most nézhetjük meg.

És meg kell nézni. Nem szabad elmulasztani. Ez is a Kádár-korszak volt. És tudják, mit keresek este az okostévémen? Az Angyalt. De így már nem az igazi, megromlott bennem valami a naiv befogadóképességből. Jó volt minden politikai műsor is, mert senkit nem érdekelt.

Nem volt fontos. Nem volt tétje. Legalábbis mi nem foglalkoztunk ilyen bolondságokkal. Nem is hallottunk cserearányromlásról, munkanélkü-liségről, tudtuk, hogy a demokráciájuk az diktatúra, hogy a felszabadítók azok megszállók. És hogy a Trabant nem Mercedes. Ennyi elég volt. Mi csak fociztunk. Aztán már inkább koncertekre jártunk, s egyre kevesebbet fociztunk, nem gyűjtöttünk naptárakat, bélyeget, sokkal inkább lemezeket, kazettákat.

A srácok közé lányok keveredtek, hoztak könyveket, furcsa, elvarázsoló érzelmeket. Igen, ők hozták a valóságos hajnalokat is, a napfelkeltét is. A kirándulást. Szinte minden hétvégén mentünk. HÉV-vel, hajóval leginkább a Dunakanyarba. Így voltunk szabadok. Este színházakba is bemerészkedtünk, amatőr társulatokhoz, dzsesszklubokba, ahol még belépőjegy sem volt. De azért volt. Az is főleg a lányok miatt volt. Akkor még számon tartottuk a könyveinket. Mindet ismertük. Tudtuk, hol szereztük, kaptuk, vettük.

Egynémelyikkel szemezgettünk, mész az antikváriumba! És az antikváriumokban még rendes áron vettek könyveket. És tudtuk, hogy ha majd a helyzet jobbra fordul, visszavesszük. Jó volt ezt tudni. Mindez valamikor a múlt század hetvenes éveiben történt. Most következik. Ami közte történt, egy pillanat volt. Az élet. Aki teheti, focizzon ma is. Tárgyakat, pénzt ne nagyon gyűjtsön már, élményeket inkább, ha lehet szépeket, hagyja a fenébe a nem fontos dolgokat, csak figyeljen, s amikor kell — mert most már megtehetjük — döntsön.

Én már inkább az emlékek között érzem jól magam. A jövő csukott könyv az asztalomon. Ki tudom nyitni, de még nem akarom. Tudom, mi áll benne. Egy törvény. Egy csönd alatti törvény. Jó, hogy ugyanazon a bolygón élünk ma is, mint akkor. Rossz, hogy az örök Kádárok és Brezs­nyevek fenyegetőn közelednek. A világ jelei most már érthetők.